A Pireneusok francia oldala még napjainkban is vadregényes táj, pár apró falun, kósza hegymászón vagy síelőn túl nincs különösebb nyoma az embernek a vidéken. Legalábbis szabad szemmel látható nyoma nincs, a toulouse-i École Nationale Supérieure Agronomique kutatói ugyanis tanulmányukban azt írják, hogy a mikroműanyagok már ezt a látszólag érintetlen tájat is beborítják. Vizsgálataik szerint a mikroműanyagport a légköri áramlatok (szél) legalább száz kilométernyiről, ha nem messzebbről hordták ide. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a légáramlatok is hozzájárulnak a műanyagszennyezés szétterítéséhez, még ilyen távoli vidékeken is. "Egyben arra is utal, hogy ez nagyobb probléma annál, mint aminek gondoltuk" - mondta a Scientific Americannek a tanulmány társszerzője, Deonie Allen.

Allenék kutatása az elsők között van a témában, de hamarosan további hasonlók követhetik, így idővel pontosabb képet kaphatunk arról, hogy a szél milyen mennyiségben képes mikroműanyagokat szállítani és teríteni.

Az eddigi kutatások ugyanis elsősorban a vizekben található mikroműanyagokra koncentráltak, mert az volt az uralkodó elképzelés, hogy elsősorban a folyóvizek terítik szét a világban a szennyezést. Arról, hogy a levegőben mennyi mikroműanyag lehet, először 2015-ben publikáltak tanulmányt, és egészen mostanáig nagyon kevés ilyen mérést végeztek. Így adatok hiányában arról elképzelésünk se lehet, hogy hogyan oszlik meg a műanyagszennyezés a levegőben, milyen hatással van erre az időjárás, vagy hogy egyáltalán honnan és hogyan kerül a levegőbe a szennyezés. (Via Scientific American)