Hosszú húsvéti interjút adott a Válasz Online-nak Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, melyben a katolikus egyház mindennapjait és hitéletét érintő kérdéseken túl felmerültek tágabb, közéleti kérdések is.

Egy ponton, amikor Erdő arról beszélt, hogy 2020-ban Magyarországon rendezik majd meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, akkor a világban békességet és testvériséget óhajtók fognak majd itt összegyűlni, a Válasz újságírója felvetette nyilván a kormány retorikáját felidézve, hogy Erdő nem fél-e attól, hogy az iszlám és a migránsok terjedésével megszűnik majd a keresztény Európa. 

„Lehet-e egy országot, egy kontinenst kereszténynek nevezni? A kulturális hagyományok és az építészet okán persze lehet, de mégiscsak fontosabb az emberek személyi meggyőződése. Azt a kérdést tehát érdemes megvizsgálni, hogy akik érkeznek, mit gondolnak a világról. Ez azonban korántsem olyan egyszerű.” 

– mondta Erdő, majd így folytatta: „Mondok konkrét példát. 2015-ben, azokban a hektikus napokban volt olyan papunk – fekete hajú fiatalember, remekül tud angolul –, aki nemcsak a Keleti pályaudvar előtt beszélgetett az emberekkel, de felszállt a vonatra is és egészen Salzburgig velük tartott. Azzal jött vissza, hogy nagy részük egyáltalán nem is hívő ember. Az európai püspöki konferenciák tanácsában is beszéltünk a témáról, 2016-ban Párizsban a vallási fanatizmus és a terrorizmus problémáját tárgyaltuk. A közel-keleti egyházi vezetők és szakértők mind azt mondták, hogy a párbeszéd rendkívül nehéz, inkább a nyugatiak voltak optimisták. A franciáknak nagy tapasztalatai vannak a bevándorlással, ők pedig elmondták: kár lenne hagyni, hogy ilyen kategóriákkal, mint „kereszténység” és „iszlám”, emberek csoportjait utólagos izgatással fordítsák szembe egymással.

A kultúrák konfliktusa lehet, hogy előrejelzés – ám az is lehet, hogy szándék! Az pedig egészen biztos, hogy nem lehet célunk a kultúrákat konfliktusba hozni egymással. Épp ellenkezőleg.

Az Eucharisztikus Kongresszus lelkipásztori tartalma is a jelmondattal foglalható össze. „Minden forrásom belőled fakad.” Ez a 87. zsoltár utolsó sora. Előtte Jeruzsálemről van szó. Arról, hogy minden nép ott született. Egyiptomiak, babiloniak – mindenki, akit akkor idegennek tartottak. Ez tehát azt is jelenti, hogy nekünk a többi néppel tágabb szívű kapcsolatban kell lennünk, mint ahogy megszoktuk.”

Később, arra a kérdésre válaszolva, hogy mit érez akkor, amikor Magyarországon  a kereszténység politikai nyilatkozatokban szinte egyenlővé válik azzal, hogy nem muszlim, nem migráns, hanem fehér és európai, azt mondta:

„A fehérséget azért nem nagyon hangsúlyoznám katolikusként – elég elmenni Budapesten a Szent István Bazilikába, ahol egy nagyon kedves ghánai testvérünk tartja az angol misét minden vasárnap. Budapesten tizenhat nyelven van mise. A kereszténység pedig nem lehet negatív fogalom. Nem azt mondja meg, mi nem vagyok. Krisztushoz tartozást jelent. Aki elfogadta őt messiásnak, azokat kezdték el kereszténynek nevezni – mások. Mégpedig Antiókhiában, a mai Törökország területén, közvetlenül a szír határ mellett. Hogy pontosak legyünk.

Keresztény politikáról szokás persze beszélni, s ha ez azt jelenti, hogy a politikus a katolikus egyház társadalmi tanításának fényében szeretné végezni a dolgát, az tiszteletreméltó. Igaz, nehéz vállalás. Már a 19. századi Németországban megkülönböztették egyébként a hitvalló és kulturális kereszténységet, a mai magyar helyzetre azonban nem alkalmazható már a népegyház fogalma sem. Csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is.

– A fenti értelemben kulturálisan az lesz.

– Mi a kultúra? Az emberi közösség életének egysége. Az építészet, a konyha, a zene, a művészet, az ünnepek. Ennyiben persze beszélhetünk keresztény kultúráról. A vasárnap a munkaszüneti nap, húsvét is ünnep, az épített környezetünket meghatározzák a templomtornyok Európa-szerte. Egy hete még lehet, hogy magyarázatra szorult volna mindez, ám az égő Notre-Dame látványa nem csak a hívőket töltötte el mély fájdalommal. Ez a közös fájdalom mutatja kereszténységünk és európaiságunk mély és szoros összefonódását. A kultúra középpontjában általában világnézet áll. Többnyire vallás. Egységbe azonban akkor rendeződik, ha az alapját a hit képezi. Ha nincs hit, egy nemzedék még követi ezeket a szokásokat – kényelemből. Sokkal tovább azonban nem.”

A teljes interjú a Válasz Online-on olvasható.