Peru történelmében volt harminc év, amikor a helyieknek sikerült valami, amivel a középkori alkimisták is hiába próbálkoztak: szarból, pontosabban madárszarból csináltak aranyat.

Azt, hogy a madarak ürüléke foszfátban gazdag, így remek trágya, már a középkorban is tudták. Carcilaso de la Vega már 1609-ben megjegyezte az inkákról írt művében, hogy "a tengeri madarak ürülékén kívül semmit sem használnak trágyázásra, ilyen kisebb-nagyobb madarak pedig hatalmas rajokban lepik el Peru partvidékét, látszólag mit sem törődve bárkivel".

Peru partvidéke tényleg ideális élettér a tengeri madaraknak. A Humbold-áramlat hideg vízeiben bőséges a zsákmány, évezredek óta kormoránok, pelikánok és sulák milliói táplálkoznak itt. Ha pedig táplálkoznak, ürítenek is.

Ez az évezredek alatt felhalmozódott ürülék 1840-70 között igazi szarlázat robbantott ki Peruban, három évtized alatt 12 millió tonna guanót exportáltak az országból Európába és Észak-Amerikába, mintegy félmilliárd dollár értékben. Ez már akkoriban is feltűnést keltett, A. J. Duffield már 1877-ben megjegyezte, hogy "csakis Peru az, ahol az aranykort a Trágya Korával állíthatjuk szembe".

A perui szaranykornak aztán a kémia tudományának fejlődése vetett véget. Európa guanóigénye jelentősen csökkent a 20. században, miután Fritz Haber 1909-ben új eljárást fejlesztett ki a nitrogén megkötésére, így napjainkban már inkább ammónia-alapú műtrágyát használunk. (Via Popsci)