Nigériában meglincselték azt a rendőrt, aki dühből a húsvétot ünneplő gyerekek közé hajtott

Legalább tíz ember vesztette életét és harmincan megsérültek az északkelet-nigériai Gombe városában, ahol egy rendőr hajtott a húsvétot ünneplő menet tagjai közé - közölte a helyi rendőrség hétfőn. Az áldozatok többsége gyerek.

Mary Mallum rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a feldühödött emberek meglincselték a vasárnap esti felvonulásba hajtó, szolgálaton kívüli rendőrt és a vele egy járműben utazó társát. „Összesen tízen haltak meg, köztük a rendőr, aki a történtekkor nem volt egyenruhában, és az őt kísérő milicista” - összegezte Mallum. Hozzátette, hogy harminc gyerek sérült meg, őket kórházban ápolják.

Az AFP  hírügynökség szemtanúk beszámolóira hivatkozva azt írta, hogy a rendőr kocsijával szándékosan hajtott a tömegbe, miután összevitatkozott a gyerekekkel, akik az autója útjában álltak. (MTI/AFP/TASZSZ)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.