Kínzással csikarhattak ki beismerő vallomásokat a szaúdi hatóságok a múlt héten kivégzett 37 ember egy részétől

Terrorizmus
2019 április 29., 10:55
comments 66

A CNN közölt hosszú cikket a múlt héten Szaúd-Arábiában kivégzett 37 emberről, akiket a hatóságok terrorizmussal vádoltak. Az amerikai hírtelevízió bírósági iratkora hivatkozva azt állítja, hogy a szaúdi hatóságok nyilatkozataival ellentétben a kivégzett emberek nem önszántukból tettek beismerő vallomást, köztük többen a tárgyalásukon azt állították, hogy kínzással kényszerítették ki belőlük a beismerést, és nem követték el azokat a dolgokat, amikkel vádolták őket. A kivégzett "terroristák" között van egy félig vak és félig süket 27 éves férfi és három fiatalkorú is. A 37 lefejezett emberből 14-en ugyanahhoz a fiatalokból álló csoporthoz tartoztak, akik a vád szerint kormány-ellenes demonstrációkat szerveztek. A bírósági papírok szerint közülük többen melegek voltak, legalább is erről tettek "beismerő vallomás", és ez a kormányellenes-erőszakkal együtt szerepelt az ellenük felhozott iratokban. Az egyik kivégzett 17 éves fiú az Egyesült Államokban kezdte volna meg a tanulmányait, már a rijádi reptéren volt, amikor a szaúdi hatóságok letartóztatták. Ő vallomásában azt "ismerte el", hogy Molotov-koktélt dobott egy tüntetésen a rendőrök felé, illetve a mobiljáról részt vette a demonstrációk szervezésében, de apja szerint csak kétszer 5 percig volt kint a tüntetésen, és a kínzás miatt vállalta magára a többit.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.