Charlize Theront megkeresték azzal, hogy nem alakítaná-e Wonder Woman anyját

külföld
2019 május 05., 05:31
comments 263

Az idén 43 éves Charlize Theron a Watch What Happens Live című műsorban mesélte el karrierje egyik meghatározó pillanatát: a színésznőt azzal keresték meg pár éve, hogy lenne egy lehetőség a Wonder Woman című szuperhős-filmben, és amikor visszakérdezett, hogy mit is kell tudni pontosan erről a karakterről, közölték vele, hogy igazából az anyját kéne alakítani.

photo_camera Fotó: Alberto E. Rodriguez/AFP

Mint Theron fogalmazott, ez erős példája annak, Hollywood hogyan csap arcon, ha elkezdesz öregedni. Wonder Woman szerepét amúgy a Theronnál kilenc évvel fiatalabb Gal Gadot kapta, míg az anyja szerepét végül a most 53 éves Connie Nielsenre osztották.

Theron elmondása szerint mára túl van a dolgon, de ez egy nagyon meghatározó pillanat volt a számára, pedig akkor, elsőre ez le sem esett neki. (Vulture)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.