Kínai hackerek törhették fel az ENSZ légi közlekedésért felelős szervezetét, és tagállamok rendszereibe is betörhettek így

külföld
2019 május 08., 06:56
comments 12

A polgári légi közlekedés szabályozását felügyelő ENSZ-szervezet számítógépes hálózata ellen 2016-ban követtek el hackertámadást. Mint kiderült, az a támadás lehetőséget adott a behatolóknak arra is, hogy több ENSZ-tagállam állami rendszereibe is bejussanak. 

Legalábbis erről beszélt most a Financial Times cikke szerint az ENSZ alá tartozó Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) amerikai nagykövete, Thomas Carter, aki szerint a 2016-os behatolás súlyosabb volt, mint ahogy azt akkor elismerték. 

Carter nem nevezte meg, melyik állami szereplőt gyanúsítják a támadással, de a kanadai közszolgálati média korábban hozzájutott olyan belső dokumentumokhoz, mely alapján a kínai kormánnyal kapcsolatban álló hackercsapat lehetett az elkövető. 

Az amerikai nagykövet szerint az ICAO rendszerét teljesen fel tudta tárni egy külföldi állam támadója, és két független vizsgálat is megerősítette a behatolás tényét. Ezen kívül kritizálta is az ICAO-t, mivel megpróbálták elhallgatni, hogy mekkora volt a baj 2016-ban. 

A kanadai CBC korábbi jelentése szerint a támadás során feltörték a szervezet levelezési szerverét, illetve a rendszer-adminisztrációs felületét, így több mint kétezer jelenlegi és egykori ICAO-felhasználó jelszavát is megszerezték. A támadók ráadásul nemcsak a légi közlekedés irányításához kapcsolódó információkhoz fértek hozzá, de lehetőségük nyílt a tagállamok informatikai rendszeriben is próbálkozni. 

Amit lehet tudni, hogy az ICAO rendszerének feltörése után 30 perccel már támadás érte több török állami szerv rendszerét, többek között a török pénzügyminisztérium honlapját. Pedig a támadás után közvetlenül az ICAO azt kommunikálta, hogy tagállamaik saját rendszerei nem lehetnek veszélyben. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.