Kövér László számításai szerint 2010 óta több mint 2,3 milliárd euróval támogatta az állam az egyházakat

Az országgyűlés elnöke csütörtökön a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeit megtekintő bíborosoknak és a püspöki konferenciák képviselőinek arról beszélt a parlamentben, hogy a magyarok számára lelkileg és történelmileg is olyan forrást jelent a kereszténység, amiből mindenük fakad. 

Kövér László, az országgyűlés elnöke köszönti a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeit megtekintő bíborosokat és a püspöki konferenciák képviselőit a ParlamentbenFotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Kövér László kitért arra is, hogy a magyar állam 2010 óta több mint 2,3 milliárd eurónak megfelelő költségvetési pénzt fordított az egyházak támogatására, csaknem 100 millió eurót a Magyarország határain kívül élő, Kárpát-medencei magyar ajkú keresztény egyházi közösségek támogatására, amelyek révén - többek között - kevesebb mint egy évtized alatt 120 új templom épült, 2800 pedig megújult Magyarországon és a Kárpát-medencében.

Közölte, 2016 óta csaknem 30 millió eurót fordítottak a Hungary Helps program keretében a világ különböző pontjain üldözött, vagy veszélynek kitett keresztényeknek a szülőföldjükön való megsegítésére.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020. szeptember 13-20. között rendezik Budapesten. 

A nyitó misét szeptember 13-án, a Puskás Ferenc Stadionban mutatják be.A kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek szerepelnek. A záró szentmisét szeptember 20-án, a Hősök terén mutatják be.  (via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.