Párizsban, Londonban már vége a dalnak, de Farmos és Nagykáta még tartja magát

politika
2019 május 10., 12:58

„Senkit ne tévesszen meg, hogy itt Farmoson, Nagykátán, Tápiószentmártonban, Tápiószelén nem látunk egyetlen migránst sem. Nagyon is közvetlenül érint minket minden látszat ellenére ez a téma. Párizsban, Londonban már vége a dalnak. Ott már Mohamed a leggyakoribb fiú keresztnév” –  figyelmeztette Czerván György fideszes országgyűlési képviselő a megszeppent 150 fős közönséget a farmosi Művelődési házban. A hallgatóság, mintha csak a mise kezdetét jelző csengettyű csendülését várná, tömött sorokban ült és nesztelenül morzsolgatta az Orbán Viktor hét pontját hirdető szóróanyagot. A Pest megyei községet Prof. Dr. Kásler Miklós Emberi Erőforrás Miniszter látogatta meg, hogy a híveket kellően feltüzelje a közelgő európai parlamenti választásra.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A professzor nem játszotta el a manapság divatos egyszeri pacalozó, törkölypálinkás, „én is csak egy vagyok közületek” orbánista színjátékot, úgy vonult be és úgy is viselkedett az egész esemény alatt, mint akinek gyerekként a tekintély volt az első szava, az oviban pedig tisztelet volt a jele.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Kezdetben vala az ige

A nagytiszteletű miniszter nem az előre gondosan bekészített és kivetített migránsozó prezentációt nyomta le, hanem magához hűen egy istentisztelet és egy Fix TV-be illő spirituális történelemóra egyvelegét adta elő: 

Mohamed, Mekka, iszlám, erőszak, Martel Károly, 150 év török uralom, identitás, Szent István, Szent László, migránsok, terroristák, alvó sejtek, rákos áttétes daganatok és így tovább. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Az érdekes rész a miniszteri prédikáció után következett, amikor is a közönség kérdezhetett. Szóhoz jutott egy iskolaigazgató, egy nagycsaládos, egy háziorvos és egy tanár. Mindegyikük valahogy úgy kezdte, hogy „nagy tisztelője voltam mindig is a professzor úrnak, kezemben tartom a Nemzeti Nagyvizit című könyvét„ vagy „Jó most nagycsaládosnak lenni, miniszter úr”, esetleg „Ilyen nemzetstratégiában gondolkodó politikusokra van szüksége a hazának, mint ön”.

Oroszlány 

A családok támogatásának problémakörében a spirituális miniszternek a természeti és isteni íratlan törvények jutottak eszébe, és a manapság divatos genderkérdés, amihez ő csak annyit fűz hozzá, hogy: 

„Próbálják meg elmagyarázni a hím oroszlánnak, hogy ő mégis nőstény! Mi lenne?”

Ezt követően Fodor Gábor biológia-kémia szakos tanár járult megilletődve a mikrofonhoz. Azzal kezdte, hogy oroszlánügyben, sőt abortuszügyben és általában mindenben egyetért a miniszterrel, csak annyit szeretne mondani, hogy Pest megyében „iskoláink leromlott állapotban vannak, napi gondokkal küzdünk, elromlott fűtés, leesett ablak vagy vakolat”, és nincsenek forrásaik ezek kezelésére, majd mély tisztelettel felvetette azt is, hogy a kormányzatnak volna-e módja odafigyelni a tanárok lelki egészségére, a kiégésre, a fáradtságra, az agresszió kezelésére?

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy a valóság egy apró résen beszökik a farmosi művelődési házba. Azt gondolhattuk volna, hogy a miniszter a kenetteljes hangot tárgyilagosra cseréli, és előbúik a sámánból a szakember. Nem így történt. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Az elég konkrét felvetésre a professzor úgy reagált, hogy érti a kérdést, aminek középpontjában szerinte az emberi lélek áll. Majd a professzor különös fejtegetésbe kezdett arról, hogy a Btk.-ból és Ptk.-ból is sajnálatosan hiányzik a lélek elleni bűncselekmények, a másik megalázásának szankcionálása. Amivel elsőként állt ki valaki kormányzati szinten az intézményesített safe space mellett. Majd felvetette, hogy Freud és Jung helyett Szondi Lipóttal kéne foglalkozni, mert Freud csupán a saját betegségét vetítette ki a világra. Vele szemben Szondi az ösztönök helyére az állatiasságból kiemelkedő humánumra irányította a figyelmet. 

Ne kívánd felebarátod feleségét!

Az EMMI vezetője ismét előadta szakvéleményét, ami szerint ha az emberek betartanák a tízparancsolatot, akkor a betegségek 70-80% megelőzhető lenne. Példaként említette, hogy ha nem volna paráznaság, csalás, félrelépés, akkor elkerülhető volna a stressz, márpedig a stressz számos kórság okozója, a nemi betegségekről nem is szólva. 

Ez volt a miniszteri válasz arra, hogy a tanárok lelkileg kimerültek, és rájuk omlik az iskola. 

Tehát a családok, az oktatás átbeszélve, jöjjön a legforróbb téma, az egészségügy. Egy háziorvos emelkedett szólásra, aki arról számolt be, hogy a környéken a kezdő orvosok nem hajlandók hétvégi és éjszakai ügyeletet vállalni. 13 ügyeletet vivő orvosra lenne szükség, de csak négyen vannak. Nem lehetne valahogy motiválni, illetve kötelezni erre az újoncokat?

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Kásler Miklós szerint a nyugati morál begyűrűzése miatt a fiatal orvosokban a hivatástudat csak pislákolni látszik. Majd eltolta magától a problémát, véleménye szerint a kamarának kéne etikai ügyekben keményebben fellépni, de ők inkább a nyugati állásokat hirdetik meg a frissen végzett kollégáknak. 

Az év vesztese a szakrendelő, győztese a templom

Egészségügy is pipa. Ezek után már tényleg csak apróságok voltak hátra, amiket a Czerván György területi képviselő hadarva, felsorolásszerűen motyogott el. Olyasmikre kell itt gondolni, mint hogy a nagykátai szakrendelő „finoman fogalmazva nagyon rossz állapotban van”. Ez az intézmény 70 ezer ember alapellátásáért felel. A megújítását 2018 januárjában bejelentették, az alapkövet letették, de az elmúlt majd másfél évben sem történt semmi vagy hogy a környéken nincsenek óvónők, nincs tanárnő, de még jegyzőt sem találnak. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A professzornak itt fogyhatott el a türelme. Felállt, összerendezte kartonjait és lezárta az eseményt: „Biztosíthatom a képviselő urat és önöket is, hogy ismerjük a problémát, és mindent meg is fogunk tenni. Köszönöm szépen.” 

Még egy gyors szolgálati közlemény: május 17-én pénteken Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében átadják a felújított nagykátai Szent György templomot. Mindenkit várnak szeretettel.