Fucsovics lefotózta a labdanyomot, amit benn látott a bíró, és amivel kikapott

sport
2019 május 13., 09:58
comments 102

Vasárnap Fucsovics Márton a 64 között búcsúzott a római ATP tornától, miután a 14. kiemelt grúz Nikolaz Bashasvili 6-1, 7-6-ra legyőzte őt. A meccs utóélete viszont még nem ért véget, ugyanis az utolsó pont Fucsovics szerint nem volt érvényes. 

A grúz játékos a tie break-ben négy meccslabdához jutott. 6-2-nél az első szervát elrontotta, és jött a másik, ez azonban (Fucsovics szerint és a vonalbíró szerint is) hosszúra sikeredett volt, így neki járt volna a pont. 

A játékvezető azonban bent látta, felülbírálta a vonalbírót, ellenőrizte a salakon is a nyomot, és hiába méltatlankodott a magyar játékos, így is a grúznak ítélt. Bashasvili második adogatásból befejezte a meccset. 

link Forrás

Fucsovicsot annyira feldühítette az eset, hogy fotót készített a nyomról. Ezt azóta több profi teniszező is megosztotta a közösségi médiában. A rajongók ezután levelekkel lepték el Fucsovicsot, kikövetelve valósággal, hogy ossza meg a képet. Úgyhogy aztán a kép végül fel is került az Instagramra, és a többség Fucsovicsnak adott igazat. Most nagy vita kerekedett abból, hogy a salakpályán is be kell vezetni a labda nyomát számítógépes technikával rekonstruáló sólyomszem-technológiát, többek közt a kanadai Denis Shapovalov is emellett érvelt a Twitteren. (Baseline)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.