Több informátorát is kiadta a rendőrségnek a Pesti Srácok újságírója

POLITIKA
2019 május 15., 08:00
comments 184

Bár a lap korábban azt állította, csak egyetlen, állítólag kivételes esetben adták ki a nyomozóknak egyik informátorukat, a hvg.hu értesülései szerint ez nem igaz. Az általuk megszerzett újabb nyomozati iratokból legalábbis ez derül ki. 

Mint korábban írtuk, a Pesti Srácok újságírója, Füssy Angéla nagy energiákat fordít Czeglédy Csaba, a milliárdos csalással gyanúsított szombathelyi szocialista politikus büntetőügyének tudósítására. Ennek során gyakran kilép a hagyományos újságírói szerepből: beadványokat ír az nyomozóknak és Polt Péter legfőbb ügyésznek, illetve a hvg.hu birtokába került, több ezer oldalnyi nyomozati anyagban összesen 39 oldalnyi irat van, amit maga Füssy küldött meg az ügyészségnek. Köztük egy szocialista informátorával folytatott kommunikációját is, feltárva benne forrása kilétét, pedig az iratok közé becsatolt levelekből is kiderül, hogy az informátora - határozottan kérte az anonimitást.

A hvg.hu most azt írja, két további esetet találtak, amikor Füssy Angéla beavatkozott a Ceglédy és társai ellen költségvetési csalás miatt folyamatban lévő nyomozásba. A birtokukba jutott nyomozati anyagok szerint az ügy több mint 50 ezer oldalas aktájának egy külön fejezetébe szedték össze az újságírótól származó anyagokat, ezek közül szereztek meg két újabb dokumentumot. Az egyik a korábbi bejelentésének a kiegészítése, amiben a NAV bűnügyi igazgatóságának megküld egy négy nevet tartalmazó listát azokról, akik szerinte információkkal rendelkeznek Czeglédyről. Ebben ő maga fogalmaz úgy, hogy a felsorolt személyek az „informátorai”, és azt is kifejezetten kéri a nyomozóktól, hogy az adatokat, „ide értve a nevüket is, kezeljék zártan, hogy kilétükről a gyanúsítotti kör, sem azok védői ne szerezhessenek tudomást”. A bejelentéshez mellékelt levélben azt írja, a „kihallgatása során tett ígérete szerint” küldi a neveket, ugyanis Füssy maga is vallomást tett.

A hvg.hu megtalálta az egyik listán szereplő informátort, aki azt mondta, mivel azt gondolta, ez a dolga, elment tanúskodni, de arról, hogy egy hivatalos beadványban – szerepel a neve, a hvg.hu-tól értesült csak. 

A listán szintén szereplő egy másik informátor kihallgatásáról készült jegyzőkönyv is a hvg.hu birtokába került, eszerint a kihallgatás – adatainak egyeztetése után – annak tisztázásával indul, miért keresték meg a nyomozók, és egyértelműen kiderül, hogy nem önként, magától jelentkezett vagy nem valamilyen nyom vezetett hozzá. Maga az informátor úgy fogalmazott: azért van a tanúkihallgatáson, „mivel Füssy Angéla oknyomozó újságíró megnevezett engem, mint információval bíró tanút”. Az állítása szerint semmilyen érdemi információval nem rendelkező férfi kifejezetten kérte adatainak zártan kezelését a jegyzőkönyv szerint.

A hvg.hu megkereste Füssy Angélát is, aki azt állította, hogy „egyetlen informátora nevét, személyi adatait sem adta ki előzetes hozzájárulásuk nélkül”. „Azok a személyek, akik nekem név nélkül nyilatkoztak, és nevüket elérhetőségükkel a hatóságoknak átadtam, ehhez hozzájárultak. Esetükben is határozottan kértem védelmükben az adataik zártan kezelését” – közölte.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.