Kiadta az ügyészségnek anonimitást kérő forrását a Pesti Srácok újságírója

bűnügy
2019 március 27., 07:47
comments 327

Informátora határozott kérése ellenére a Pesti Srácok újságírója kiadta a személyazonosságát az ügyészségnek, írja a HVG a birtokába került nyomozati anyagokra hivatkozva. Füssy Angéla, a PS újságírója nagy energiákat fordít Czeglédy Csaba, a milliárdos csalással gyanúsított szombathelyi szocialista politikus büntetőügyének tudósítására. A HVG szerint azonban ennek során gyakran kilép a hagyományos újságírói szerepből: beadványokat ír az nyomozóknak és Polt Péter legfőbb ügyésznek, illetve a HVG birtokába került, több ezer oldalnyi nyomozati anyagban összesen 39 oldalnyi irat van, amit Füssy küldött meg az ügyészségnek.

Köztük egy szocialista informátorával folytatott kommunikációját is, feltárva benne forrása kilétét, pedig az iratok közé becsatolt levelekből is kiderül, hogy az informátora - az MSZP-ből időközben kilépő - Németh Szabolcs határozottan kérte az anonimitást.

Az üzenetváltások között van az is, amiben Németh azt javasolja Füssynek, hogy egy kicsit őt is "csesztesse", mert "akkor nem lóg ki a lóláb". Azért arra megkéri, hogy "de nehogy túlzásba essen", amire Füssy azt felelte, hogy "jó felvetés", és hogy tudja, kik barátok. "Őket nem szoktam" - írta. A HVG szerint Füssy írt olyan cikket, amiben pont így, nem túl keményen fogalmazva belevette Némethet is.

Füssy ezen túl Polt Péterhez írt beadványában arról is ír, hogy "személyemnek is jelentős szerepe van abban", hogy az ügy egyik kiemelt gyanúsítottja, K. Norbert feltáró vallomást tett. Erre hivatkozva kéri a legfőbb ügyészt, hogy kössenek vádalkut K.-val.

"Nem tagadom, valóban írtam beadványt az ügyészségre" - ismerte el a HVG-nek Füssy, aki azt viszont "elképesztőnek" tartja, hogy a nyomozati iratok a HVG birtokába kerültek. A Pesti Srácok amúgy rendszeresen jut hozzá ugyanilyen nyomozati iratokhoz, és publikálja az így megszerzett értesüléseit. Füssy a forrása kiadására vonatkozó kérdésre már nem kívánt reagálni. "A továbbiakban nem szeretnék önnel tovább beszélgetni" - mondta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.