Ferenc pápa szerint olyan újságírókra van szükség, akik az áldozatok oldalán állnak

Média
2019 május 18., 14:15
comments 99

Az alázatot, az igazság keresését és a szabadságot nevezte az újságírók fő erényének Ferenc pápa szombaton a külföldi tudósítók olaszországi szövetségének mintegy 400 tagját fogadva a Vatikánban. Olasz nyelvű beszédében Ferenc pápa kijelentette, az igazság keresésének kell vezetni az újságírók munkáját annak érdekében, hogy a kommunikáció valós feladatát szolgálják: az építkezést segítsék a pusztítás helyett, az emberek találkozását az egymással való szembehelyezkedés helyett, a béke útját a gyűlölet elültetése helyett. 

Az újságírók azoknak adjanak szót, akiknek nincsen hangja, ne azok elé tartsanak megafont, akik a leghangosabban kiabálnak 

- mondta az egyházfő. Hasonlóképpen alázatot szorgalmazott az újságíróktól a világ eseményei és saját szakmájuk felé is. Magyarázatként kifejtette, hogy az újságírónak nem szabad hagynia, hogy a sietség uralja a munkáját ahelyett, hogy időt hagyna magának a történések megértéséhez. 

Ferenc pápa szokásos repülős sajtótájékoztatója, 2018 januárja
photo_camera Ferenc pápa szokásos repülős sajtótájékoztatója, 2018 januárja Fotó: VINCENZO PINTO/AFP

„Az alázatos újságíró szabad újságíró. Szabad a befolyásolástól, előítélettől, és ezért bátor is. A szabadság pedig bátorságot követel!” - jelentette ki Ferenc pápa. Megjegyezte, a fake news korában az alázat cserélheti le a „félretájékoztatás megromlott ételét” az „igazság jó kenyerével”. 

Olyan újságírókra van szükség, akik az áldozatok, az üldözöttek, a kirekesztett, diszkriminált emberek oldalán állnak.

„Szükség van rátok és a munkátokra, hogy segítsetek nem elfelejteni a szenvedés oly sok megnyilatkozását, amely gyakran nincsen reflektorfényben, vagy a kezdeti figyelem után a közömbösség homályába vész” - mondta az egyházfő. Az elfelejtett hírek példájaként említette meg az elüldözött mianmari rohingya és az iraki jazidi kisebbség sorsát. 

Az egyház becsüli az újságírókat, „akkor is, amikor az egyházon belül tapintotok rá a bajra” - mondta a pápa az egyház tagjai által elkövetett szexuális visszaélésekről közölt hírekre is utalva. 

Az Olaszországból tudósító külföldi újságírók római székhelyű szövetsége 1912-ben alakult, jelenleg valamivel több mint 400 tagja van. Patricia Thomas, a szövetség elnöke a székház tiszteletbeli belépőkártyáját ajándékozta Ferenc pápának. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.