Feloldották az elefántvadászati tilalmat Botswanában

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Feloldották a nagyvadakra, köztük az elefántokra vonatkozó vadászati tilalmat Botswanában, ahol az afrikai elefántok csaknem egyharmada él.

A vadászat újbóli engedélyezését egy szakértői bizottság javasolta, amit a gaboronei kormány hívott életre. A bizottság úgy találta, hogy a természetvédők által 130 ezerre becsültnél jóval több elefánt él a dél-afrikai országban, ami túl sok a lakosság számához viszonyítva, és ez egyre több konfliktushoz vezet az emberek és az állatok együttélésében.

A környezetvédelmi tárca szerint a kormány kevesebb mint 400 elefánt vadászatára ad ki engedélyt évente, és csak az ország egyes körzeteire korlátozza a vadászatot.

A vadászati tilalmat 2014-ben rendelte el Ian Khama akkori elnök, hazája élővilágának szenvedélyes védelmezője, miután az elefántállomány csökkenését tapasztalták az ország északi részén. Utódja, Mokgeweetsi Masisi vetette fel tavaly, hogy újra engedélyezni kellene a vadászszafarikat.

A 2,3 millió lakosú Botswana gazdag állatvilága sok turistát vonz az országba, az ágazat a második legjelentősebb bevételi forrás a gyémántbányászat után.

Természetvédők attól tartanak, hogy a nagyvadvadászat engedélyezése rontja az ország hírnevét, és elriaszthat olyan turistákat, akik az élő állatok miatt keresik fel Botswanát. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.