A Fidesz nem mozgósított akkorát a kedvenc kistelepülésein, mint a tavalyi választáson

politika
2019 május 26., 12:55
comments 28

A G7 megnézte, hogyan alakult a részvétel azokban a falvakban, ahol a 2018-as parlamenti választáson a legjobban és a legrosszabbul teljesítettek a kormánypártok. Tavaly 14 olyan település volt, ahol az összes szavazásra jogosulthoz képest 90 százaléknál több szavazatot kapott a Fidesz: most ezeken a helyeken átlagosan egy kicsit kevesebben szavaztak, mint az ország egészében.

A szórás persze így is nagy: Tornanádaskán, ahol tavaly 98,9 százalékot vitt a Fidesz-KDNP, délután egyig 100-ból már 42-en szavaztak le, Fájon és Tiszabőn (ahol 2018-ban 82 illetve 79 százalékos volt a részvétel) viszont csak 10 százalék járult urnákhoz. Egy hajszállal még alacsonyabbak a számok az olyan népesebb településeken, ahol 80 és 90 százalék közötti szavazatarányt ért el a Fidesz.

A legkevésbé Fideszes településeken viszont valamivel az országos feletti az átlag. Köztük 4 budapesti kerület és több nagyobb város is van, például Dunaújváros, Dorog, Kazincbarcika vagy Szeged. Simán 13 óráig 43 százalék szavazott le, de az apró Rudolftelepen csak 10 százalék. (G7)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.