Az amerikai vízumhoz ezentúl meg kell adni a közösségi oldalakon használt felhasználóneveket

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Aki szeretne amerikai vízumot, akár hosszú, akár rövid távút, annak a jövőben meg kell osztania a hatóságokkal a közösségi oldalakon használt „azonosítóit”, továbbá az emailcímeit és a telefonszámait, öt évre visszamenőleg. 

Ezt korábban csak azoktól követelte meg az amerikai állam, akik fokozott ellenőrzést igényeltek, mert például terroristák által uralt területeken jártak. A Trump-adminisztráció bevándorlás-ellenes kampánya keretében azonban a szigorú szabályokat kiterjesztik gyakorlatilag minden bevándorlási és nem bevándorlási célú vízumra. Diplomaták és hivatalnokok esetenként mentesülhetnek az új szabályozás alól, de azok szinte mindenkire vonatkoznak, vagyis mintegy 15 millió embert érintenek évente.

„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsunk az ellenőrzési módszereinken az amerikai állampolgárok védelmében, miközben támogatjuk a törvényes beutazást az Egyesült Államokba” - nyilatkozta a külügyminisztérium.

Donald Trump bevándorláspolitikájának vázlata egy iraki falonFotó: Haider El-Asadi/Anadolu Agency

Az amerikai vízumhoz már eddig is rengeteg adatot kellett megadni, beleértve akár a családtagokat, a munkahelyeket, a pénzügyi helyzetet és a lakóhelyet is. A további szigorítások bejelentésekor számos szakmai és civil szervezet tiltakozott, az American Civil Liberties Union például „hatástalan, ugyanakkor problematikus” lépésről beszélt.

„Az embereknek ezentúl azon kell aggódniuk, hogy amit a neten közölnek, azt félremagyarázza vagy félreérti egy kormányzati tisztviselő” - mondta Hina Shamsi, a National Security Project igazgatója. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy az értékelés egy részét alighanem algoritmusok végzik majd. Az amerikai belbiztonsági minisztérium már eddig is használt algoritmusokat, amelyek a közösségi médiában kutattak terrorfenyegetés után, de például a Brennan Center friss felmérése szerint ezek aggasztóan pontatlanok voltak, és alapvetően alkalmatlannak bizonyultak adott posztok értelmezésében, a kontextus feltárásban. (BBC, Quartz)

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.