Szexuális erőszakkal is meggyanúsították a soroksári futónő feltételezett gyilkosát

A különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés és kifosztás mellett szexuális erőszakkal is meggyanúsította a rendőrség Gyurik Krisztina feltelezett gyilkosát - írja a Blikk. R. Szilvesztert azzal gyanúsítják, hogy 2013. szeptemberében megtámadta majd leütötte a lakóhelye közelében kocogó családanyát, az eszméletlen nőt egy bokros területre hurcolva megerőszakolta, megkötözte majd megfojtotta, aztán az áldozata ruháival és mobiltelefonjával elmenekült. 

A nyomozás öt évig eredménytelen maradt, a végén egy DNS-vizsgálat buktatta le a férfit, aki időközben börtönbe került, a nő elrabolt telefonjával együtt, amit a börtönletétjében találtak meg.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.