Volt idő, amikor Kálmán Olga még nagyképűségnek tartotta volna, ha valaha polgármesterjelölt lenne belőle

"Azt hittem, azt mondja, hogy egy idő után még polgámesterjelölt is lehetek, dehát annyira nagyképű sose lennék."

Ezt a már szinte dadogó Kálmán Olga mondta interjúalanyának, Mogács Dánielnek, a Kétfarkű Kutyapárt hetedik kerületi polgármesterjelöletjének egy 2010. nyarán készített tévéinterjúban. 

Ami arról volt híres a maga idejében, hogy az élő adás idejére Mogács már annyira összezavarhatta Kálmánt, hogy a műsorvezető azzal vezette fel a viccpolitikust, hogy ő

"a párt hetedik kerületi polgármesterjelöltem"

ami után Mogács azzal nyitott, hogy megkérdezte, hogy is hívják Kálmán Olgát.

Az egész beszélgetés itt nézhető meg:


Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.