Guimaraesben játszották a Nemzetek Ligája második elődöntőjét, melynek győztesére Portugália várt a döntőben. Hollandia felemelkedőben lévő válogatottja játszott az utóbbi idők egyik legjobb angol válogatottja ellen.

A felállásokat látva talán Southgate-ében lehetett felfedezni több érdekességet - Kane és Henderson kihagyása, Delph kezdőbe nevezése - Koeman viszont az alapcsapatát választotta az angolok ellen is. Szembetűnő a két középpálya közötti típuskülönbség, a kreativitás jócskán többnek tűnt holland oldalon. Az angolok ezzel szemben a támadó harmadban néztek ki jobban, viszont a De Ligt-Van Dijk páros elképesztően stabil volt a holland védelem tengelyében.

Angol kezdés
A meccs elején a holland csapat nehezen találta meg a megfelelő védekezési módot az angol labdabirtoklás ellen, a nyitott középpályát kihasználva Rashford, Barkley és Sterling sokszor volt megjátszható, Maguire-ék pedig gyakran találták meg a passzfolyosókat.

Jött is a változtatás. Koeman a pálya tengelye felé rendelte a széleken játszó Bergwijnt és Babelt, így az említett passzfolyosók el lettek torlaszolva. Rice és Delph is szigorúbb védelmet kapott, így középen csak egy a hollandokéhoz hasonló középpálya tudta volna előrejuttatni a labdát. (Ebből adtak is egy jó adag ízelítőt az angoloknak, de erről egy kicsit később)

Angliának viszont (erre még) volt válasza. Mivel Bergwijn a saját félterületében a Sanchóhoz vezető utat zárta le, Chilwell szabadon várhatta a labdát a vonal mellett. Tehát amikor a balhátvéd megkapta a leicesteri csapattárstól (Maguire) a labdát, Bergwijn már lemaradt, Sancho pedig Dumfriest izzasztva igyekezett a holland védelem mögé kerülni.

link Forrás

Ez azt is jelentette, hogy az angol támadások igen nagy része a baloldalon futott, a pálya másik oldalán Walker szokásához híven szinte harmadik középhátvédként játszott.

Depay-ék magasan kezdték el a letámadást, de az korán sem volt olyan agresszív, hogy ne tudják laposan passzolgatva kihozni a labdát az angol védők.

Holland támadások

Hollandia támadásainak hatékonysága egyetlen négyszögön múlt. Ennek a négyszögnek a csúcsai a De Ligt- Van Dijk belsővédő páros, valamint De Roon és De Jong voltak. Minden holland támadás rajtuk keresztül folyt és szinte mindig létszámfölényben és viszonylag szabadon adogathattak térfelük közepén.

Lényegében egy céljuk volt: passzfolyosót találni valamelyik támadóhoz. Bergwijn, Depay, Babel, valamint a középpályáról Wijnaldum nagyon közel helyezkedtek egymáshoz, és olyan területeket próbáltak találni az angolok középpályája és védelmi vonala között, ahol laposan meg tudták őket játszani. Ez persze rengeteg mozgást igényelt a támadóktól és elképesztő labdabiztosságot Frenkie De Jongtól és Marten De Roontól.

link Forrás

Rice-ék viszont iszonyú fegyelmezetten védekeztek. Az angolok egy hihetetlen kompakt 4-1-4-1-es formációba álltak vissza, és nagyon kevés helyet hagytak ahová be lehetett volna passzolni a labdát. Ez az első félidőben egyébként lényegesen jobban működött, mint a későbbiekben.

A hollandok B terve a PSV jobbhátvédje, Dumfries volt. Mivel az előtte játszó Bergwijn Depay mellé húzódott be, nekik kellett bejátszani a pálya teljes jobboldalát. Amellett, hogy Sancho nem igazán tudott érvényesülni mellette, gyakran ő volt a hollandok legmagasabban játszó embere, és rengeteg ívelés szállt felé Van Dijk-éktól. Ezek a súlypontáthelyezések voltak azok, amik kimozdították kicsit az angolokat a pozíciójukból, de legtöbbször ki tudtak alakítani létszámfölényt védekezésben a pálya szélén is.

A vezetést Rashford szerezte meg tizenegyesből, miután sikerült zavarba hoznia De Ligtet a letámadásával, így noha nem volt feltétlenül benne a meccsben, angol vezetéssel pihenhettek a csapatok.

link Forrás

Southgate-Koeman csata

Szünetben Kane állt be Rashford helyére. A Spurs csatára valószínűleg nem volt százszázalékos állapotban a meccs előtt, és ez egy előre eltervezett csere volt. Southgate, reagálva a hollandok mezőnyfölényére, emberfogással próbálta kivenni De Roont. Így a holland négyszögből háromszög lett, az angol védelemben ugyanakkor rések jelentkeztek. A magasan játszó Wijnaldum és a támadótrió egyre többször jutott labdához a vonalak közötti területekben, és ezeket nagy hatékonysággal meg is tudták tartani. Koeman lehozta De Roont és Van De Beeket küldte be helyette, aki viszont szintén a támadók mögé érkezett. Így már az is előfordult,hogy nagyon kis területen 5, de legalább 4 holland támadó várta a labdát az angol védelem előtt.

Ezzel egy időben Koeman a védekezésen is variált. A középpálya ugyanolyan kompakt maradt, így Delph-ék továbbra sem tudtak szervezni, Bergwijn pedig a szünet után hamarabb váltott ki Chilwellre, akinek így sokkal kevesebb ideje maradt a labdával, el is maradtak az indításai. Stones és Magauire egyre többet passzolgattak egymás között és egyre több szervezési feladat hárult rájuk. Ez pedig hozta magával a labdavesztéseket veszélyes területeken, ami később döntőnek is bizonyult.

Merthogy a hosszabbításban Anglia kétszer is elképesztő hibából kapott gólt. Walker öngólja előtt Depay vette el Stones-tól a labdát, majd lőtt kapura, a kipattanó pedig Walkerről került a hálóba.

link Forrás

A 3-1-et jelentő gól előtt szintén Stones passzolt Barkleynak, aki Depay-hoz passzolt, végül Promes lőtt az üres kapuba.

A teljes történethez hozzátartozik Lingard lesgólja, valamint Kane, Sterling és szintén Lingard lövése a tizenhatoson kívülről. Ezek nem mentek be, Depay-ék viszont könyörtelenül kihasználták az angol hibákat. A hollandok többször is meg tudtak újulni meccs közben és taktikailag Anglia fölé nőttek, de Southgate is bőven láthatott biztató jeleket.