"Remek" levelet kapott Trumptól Kim

"Elégedetten közölte, hogy a levél tartalma remek" - számolt be a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hivatalos hírügynöksége arról, hogy az ország diktátora, Kim Dzsongun elolvasta Donald Trump levelét. Mi több, a szeretett vezér a hivatalos jelentés szerint elégedettségén túl azt is jelezte, hogy "komolyan megfontolja" a "remek" levél "érdekes tartalmát".

Kim a jelek szerint mostanra már felsőfokon beszéli Trump nyelvét, legalábbis a hírügynökség jelentése szerint ez utóbbit azzal egészítette ki, hogy mindezt "Trump elnök politikai döntéshozatali képessége és rendkívüli bátorsága elismeréseként" teszi majd.

Trump és Kim között ez a fajta, minek is nevezzem, kémia? Felszopó diplomácia? Mindegy, ez a kommunikáció működik, előszeretettel legyezgetik a másik hiúságát. Eredménye azonban eddig nem sok volt. Két csúcstalálkozójuk közül az elsőn a Kim által felajánlott semmiért cserébe Trump váratlan - és még a hadseregét is meglepő - engedményeket tett, a második viszont teljes kudarccal zárult. Észak-Korea mindeközben  nem függesztette fel sem rakéta-, sem atomprogramját. (Via Sky News)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.