Szanyi szerint az MSZP vezetői hülyének nézik a tagságot, "miközben maguknak osztogatják a fél, meg egymilliós fizetéseket”

politika
2019 június 28., 17:01
comments 96

Jól tudták, hogy a pénteki elnökségi ülésen nem lesz jelen, direkt a távollétében döntöttek a felfüggesztéséről, jelentette ki Szanyi Tibor az ATV Egyenes beszédének. A MSZP alelnöke hozzátette: nem tudja, hogy ki indítványozta a döntést, és milyen indokkal. Szanyi szerint nem ő, hanem a pártelnök Tóth Bertalan beszélt ki,

„ha valaki veszélyezteti a választásoknak a sikerét, akkor az konkrétan ez az elnökség”.

A pártvezetés szerinte hülyének nézi a tagságot, "kihajtja őket az utcára, miközben maguknak osztogatják a fél, meg egymilliós fizetéseket”. Szanyi kijelentette: a pénteki vezetőségi döntéssel nincs vége, kiszorítósdit játszanak vele, de

„magukkal tolnak ki”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.