Bismarck beájulna

Ha a modern német nagyhatalmi törekvések atyjának, Otto von Bismarcknak valaki elmondta volna a halálos ágyán, hogy majd 121 év múlva összeülnek Európa miniszterelnökei, hogy új főnököt válasszanak az összeurópai közigazgatásnak, és azok éjt-nappallá téve addig vitatkoznak, amíg a német hadsereg vezetőjét emelik pajzsukra, akkor valószínűleg nyugodtan indult volna a másvilágba. 

A helyzet persze nem olyan egyszerű, mint az 1898-as füllel értelmezhető lett volna. Mégis szimbolikus erejű, hogy a német hadügyminiszter lesz várhatóan az Európai Bizottság következő elnöke, mert ez is mutatja, hogy a berlini kormány Európa legerősebb politikai szervezete. 

Még akkor is ez a tanulság, ha ehhez az eredményhez Angela Merkel német kancellárnak valami egészen elképesztő produkciót kellett bemutatnia, mert három napon át azt adta elő, hogy ő nem német jelöltet akar, és nem is feltétlenül a saját pártjából valót. Hogy mást ne mondjunk, úgy lett Ursula von der Leyen német hadügyminiszterből bizottsági elnökjelölt, hogy a beszámolók szerint Merkel volt az egyetlen, aki nem rá szavazott, hanem finoman tartózkodott. 

Hogy ez egy óriási színjáték része volt-e, vagy tényleg minden sokkal esetlegesebben alakult, mint az ránézésre hihető, az talán soha nem derül ki. Érdekes lesz még, hogy az Európai Parlament hajlandó lesz-e megszavazni Leyent, méltányolva a vasárnap estétől kedd késő délutánig tartó monstre tárgyalássorozatot, amit a tagállamok vezetői bemutattak. Hamarosan kiderül, viszont addig is érdemes átvenni, mennyi csavar volt ebben a történetben már eddig is. 

Az egyetlen miniszter, aki 2005 óta Merkellel van

Érdemes rögzíteni hamar: Ursula von der Leyen az egyetlen politikus, aki Angela Merkel 2005-ben kezdődött kancellársága óta mindig miniszter volt Berlinben, és 2010-ben Merkel őt akarta államfőnek is megtenni, de ez nem jött össze. A 2013 óta hadügyminiszterként dolgozó Leyen a CDU liberális-balszárnyához tartozik, és ilyen értelemben sokkal közelebb áll Merkel politikai nézeteihez, mint a kancellár által hivatalosan több mint fél éve preferált Manfred Weber, a bajor CSU politikusa.

Merkel és Leyer egy CDU-s rendezvényen 2018-ban, Berlinben.Fotó: JOHN MACDOUGALL/AFP

Bizarr, hogy Weber nem volt jó Orbánnak, Leyen viszont igen

Urusula von der Leyen nemcsak a melegek házasságát, de örökbefogadási jogát is támogatta, menekültügyben kifejezetten liberális álláspontot képviselt, és 2015-ben a CNN-nek adott interjújában nagyon élesen támadta a magyar kormányt, mert embertelenül bánt a menedékkérőkkel a röszkei könnygázas oszlatáskor. (Ebből csinált a magyar állam látványos terrorista-pert később.) Weber viszont annak idején együtt mutatkozott Orbánnal, jelezve, hogy a CSU megérti a magyar álláspontot is. 

Ehhez képest Orbán Viktor magyar miniszterelnök mindent megtett Weber megválasztása ellen, de támogatta von der Leyent, és a V4 csoport saját győzelmeként ünnepelte a végeredményt. 

Ez is egy nehezen felfogható csavar a történetben, aminek az lehet a kulcsa, hogy a nyugati kormányok többsége - Merkel hathatós közreműködésével - Weber kiesése után egy Leyennél is balosabb-liberálisabb jelöltet, Frans Timmermanst erőltetett. Hogy ez hatalmas blöff volt-e Merkel részéről, vagy az események spontán alakultak így, az lehet, hogy sohasem derül már ki. Mindenesetre az európai diplomácia összes szépsége és csúfsága belesűrűsödött ebbe a néhány napba. 

Mindenkit sokkolt az osakai alku

Azzal ültek össze vasárnap este Európa vezetői, hogy a két héttel korábbi fiaskó után most már muszáj lesz bizottsági elnököt jelölniük, mert különben a kedden összeülő Európai Parlament veszi át tőlük a kezdeményezést, amit nagyon nem akartak.

Nagyon sok egyeztetés volt már vasárnapig: kétszer is találkoztak például a V4-es miniszterelnökök (Budapesten és Prágában), és összeültek külön a déli tagállamok vezetői is. Volt egy fontos hatos vacsora Brüsszelben, ahol a három legnagyobb EU-s párt két-két miniszterelnöke egyeztetett (a spanyol és a portugál a szocialistáktól, a lett és a horvát a néppárttól, és a belga és a holland a liberálisoktól), illetve Merkel együtt vacsorázott múlt szerdán Manfred Weberrel és Joseph Daullal, a néppárt elnökével. Egyikről sem szivárgott ki semmi érdemi, de úgy sejtették sokan, hogy valami nagy egyezség születhetett ezeken a vacsorákon.

Aztán vasárnap megjelent Brüsszelben Angela Merkel, egyenesen Japánból, a G20-as csúcsról, és a néppárt (EPP) tanácsülés előtti szokásos egyeztetésén bejelentette, hogy Japánban mindent elrendezett Macron francia elnökkel, Rutte holland miniszterelnökkel és Sanchez spanyol miniszterelnökkel, és az lesz, hogy a holland szocialista Frans Timmermans lesz az Európai Bizottság elnöke, míg a néppárti jelölt, Manfred Weber, öt évre az Európai Parlament elnöke lesz, ami a szokásos 2,5 éves megbízás kétszerese, vagyis a néppárt sem jár olyan rosszul. 

Mindezt azután adta elő, hogy a néppárt szerezte a legtöbb mandátumot az EP-választáson, így hagyományosan neki járna a bizottsági elnöki szék, csakhogy az EPP most két másik párt támogatására is rá van szorulva a parlamenti matek miatt, és a szocialisták és a liberálisak sem akarták Webert, de mindkettőnek jó volt Timmermans. Úgyhogy Merkel a kompromisszum kedvéért lemondott a német néppárti jelölt befuttatásáról. 

Óriási felháborodás lett ebből a néppárt ülésén. A horvát és a lett kormányfő jelezték, hogy amikor őket kérte fel a néppárt az alkudozás vezetésére, akkor ilyen ötlet fel sem merült. Az ír miniszterelnök kijelentette, nem adhatja fel a néppárt a jelölés jogát csak úgy. A magyar miniszterelnök - a Fidesz tagságának felfüggesztése miatt - személyesen nem háboroghatott, de tiltakozó levelet írt a néppártnak, hogy az nem lehet, hogy Timmermans legyen a bizottsági elnök.

Vasárnap este már látszott, hogy Timmermanst túl sokan ellenzik 

Merkel nem várta meg vasárnap az EPP-s gyűlés végét, látva a nagy ellenállást inkább átfáradt a csúcs helyszínére, a Justus Lipsius nevű épületbe. Ahol őrületes vita kezdődött, és kiderült hamar, hogy az osakai alku nem fog átmenni. A V4-ek nagyon keményen ellenkeztek, a néppárti miniszterelnökök többsége húzta a száját, és végül az egyik nagy pártcsoporthoz sem tartozó olasz kormányfő is kijelentette, hogy nem kér Timmermansból. Felmerült, hogy többségi szavazással talán át lehetne erőltetni a holland jelöltet, de aztán ezt nem kockáztatta meg Donald Tusk, az ülés elnöke. Nagyon nem jó üzenet, ha a bizottság új elnökét sok tagállam vezetője kifejezetten utálja. Márpedig a lengyel és a magyar kormánynak nagyon megromlott vele a viszonya az elmúlt években, mert Timmermans vezette a jogállamisági eljárásokat Juncker helyetteseként.

Közben az osakai összeesküvők azzal jöttek, hogy így legalább megmarad valamennyire az értelme annak, hogy az európai pártok az EP-kampányban jelölteket állítottak, Timmermans mégiscsak egy ilyen jelölt volt, és ha a pártja (szocialista párt) csak második is lett, legalább a harmadik helyezett (liberális párt) is elfogadja. Merkel mindezt úgy erőltette egész éjjel, és egész hétfő délelőtt is, hogy egyébként 2014-ben még igencsak ellenezte az egész pártjelölős rendszert.

Váratlan fordulat?

Aztán muszáj volt aludni menni hétfő délben, az előző este héttől tartó tárgyalásoktól kikészült politikusok visszavonultak, hogy kedd délelőtt folytassák. A színfalak mögött azonban ment tovább az egyezkedés, és kedd kora délután elkezdett terjedni a hír, hogy Ursula von der Leyen lehet a befutó, akire senki se számított. 

Viszont néppárti és német, ahogy Manfred Weber is volt. Leyennel sorra telefonáltak az őt alig ismerő kormányfők, a lengyel és az olasz miniszterelnök legalábbis biztosan hívták, mert erről maguk számoltak be, és nagyon megnyugtatta őket, amit mondott. Mindkét kormány kifejezetten EU-szkeptikusnak számít, és a tagállamok nagy önállóságának a híve. Leyen ehhez képest 2011-ben még a svájci föderatív rendszerhez akarta hasonlatossá tenni az EU-t, bár az is igaz, hogy egy 2015-ös nyilatkozatában már azt mondta, hogy az Európai Egyesült Államok megteremtése inkább csak az unokái életében lehet reális. A hulla fáradt EU-szkeptikus miniszterelnököket mindenesetre meggyőzte a telefonban kedd délután, hogy nem kell tőle tartaniuk. 

Együtt született az Európai Bizottsággal

Ursula von der Leyen ugyan a német hadsereg politikai vezetője már hat éve, de közben beleszületett az EU-ba is. Szó szerint. Az édesapja rögtön az Európai Bizottság megalakulásakor kapott fontos állást a testületben, így élete első 13 évét Brüsszelben töltötte, miközben az apja részt vett annak a szervezetnek a beindításában, aminek ő most az elnöke lehet. 

Brüsszelben van egy olyan régi mondás, hogy az a jó döntés, amit mindenki a saját győzelmeként tud otthon magyarázni. Most pontosan ez történt: Orbán Viktor például annak örülhet, hogy sem a Fidesz felfüggesztését megszavazó Weber, sem az ellene kampányoló Timmermans nem lett elnökjelölt. A liberálisok és a szocialisták annak örülhetnek, hogy a néppárt balliberális szárnyából jön a befutó, és a nem jobbszárnyából, ahonnan Weber való. A néppártiak pedig annak örülhetnek, hogy végül mégis az ő csapatukból lesz az új elnök. 

Csak Merkelnek kellett tartózkodni, mert kormánya szociáldemokrata tagjai nem értettek egyet Leyen megválasztásával. De azért minden tartózkodása, és Timmermans melletti érvelése ellenére, aligha gondolja azt, hogy pont ő ne örülhetne. Hiszen az EU legbefolyásosabb pozícióját az az ember kapja, akivel legrégebb óta dolgozik együtt, és aki közelebbi szövetségese, mint bárki, akinek a neve az elmúlt egy évben bármikor felmerült a tisztség betöltésére.