Karácsony szerint az elmúlt idők legkétesélyebb választása lesz októberben

politika
2019 július 03., 17:06
comments 159

"Visszatesszük a tudás alapú gazdaság térképére," mondta az MSZP-Párbeszéd főpolgármesterjelöltje szerdai sajtótájékoztatóján, miután megígérte: ha megválasztják, létrehozza a Budapesti Tudományos Akadémiát. Karácsony Gergely szerint ez nyilván "nem tudja majd pótolni az államosított kutatói hálózatokat, de létrejöhet egy olyan összefogás," amelyik képes lehet pótolni a keddi parlamenti döntéssel okozott veszteséget. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a kezdeményezését úgy írta le, hogy az egy 

„olyan partnerségi viszony kialakítása a fővárosi önkormányzat, az intenzív, tudásalapú, gazdasággal foglalkozó magyar és nemzetközi vállalatok és a tudomány között, amely arról szólna, hogy ebben a partnerségben megtartjuk ezeket a munkahelyeket, és arra ösztönözzük őket, hogy itt folytassák a munkásságukat.” 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Karácsony szerint 13 éve nem volt olyan választás, ami "ennyire kétesélyes, és igazán belpolitikai tétje van."

„Ennek a főpolgármester-választásnak van egy önmagán túlmutató ténye,” 

utalt az Index szerdai cikkére, ami szerint ha Tarlós nyer a fővárosban, jelentős alkotmányrevíziót hajt végre a Fidesz egy még centralizáltabb hatalmistruktúráért. Karácsony beszélt kampánya költségvetéséről is, amibe a pártok hozzájárulása mellett bízik a budapestiekben is. Számít a mikroadományokra, tette hozzá. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.