A rendőrség megtiltotta, hogy a Mi Hazánk a Pride útvonalán demonstráljon

POLITIKA
2019 július 04., 08:51
comments 224

Idén az ellentüntetéseket fogják körbekordonozni a Budapest Pride-on - írja a Népszavára hivatkozva a Mérce. A lap szerint a rendőrség több ellentüntetést is engedélyezett, de a Toroczkai-féle Mi Hazánk Mozgalomét nem, azt ugyanis provokatív célúnak minősítették.

Szombaton, július 6-án 15 órakor a Kossuth téren fognak majd gyülekezni a Budapest Pride résztvevői, ahol civil falu várja az érdeklődőket. Ezután indul majd a menet, amely a Falk Miksa utca – Markó utca – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi István tér – Apáczai Csere János utca útvonalon ér el a Március 15. térre.

Az elmúlt napokban több alkalommal is ellentüntetők zavarták meg a Pride rendezvényeit, ezek legtöbbje a Budaházy-családhoz vagy a Mi Hazánk Mozgalomhoz kötődik. Toroczkaiék korábban kérték a Pride felvonulás betiltását is, mondván, nekik sem engedték, hogy Törökszentmiklóson felvonuljanak a „cigányterror” ellen, akkor ne vonulhassanak az általuk deviánsnak nevezett LMBTQ-mozgalom tagjai sem. Miután a kérésüknek a rendőrség nem tett eleget, tüntetést szerveztek a Belügyminisztérium elé a felvonulás idejére, ezt viszont nem tarthatják meg, mert erre vonul majd a Pride menet is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.