Trump azt mondta négy kisebbségi képviselőnőnek, hogy menjenek vissza a saját országukba, aztán felszólította őket, hogy kérjenek tőle bocsánatot

Donald Trump amerikai elnök nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó demokrata képviselőnőket szólított fel arra, hogy kérjenek bocsánatot az Egyesült Államoktól, Izraeltől és tőle, amiért szerinte a képviselőnők „szörnyű dolgokat mondtak”, és rasszista gyűlöletről tettek tanúbizonyságot.

Nancy Pelosi, Ayanna Pressley, Rashida Tlaib, Alexandria Ocasio-Cortez és Ilhan Omar demokrata képviselők többször kritizálták a Trump-adminisztrációt, legújabban az USA déli határán a bevándorlókat befogadó táborok zsúfoltsága és embertelen körülményei miatt. Mindegyik képviselőnő szorgalmazta, hogy emeljenek vádat az elnök ellen a korábbi botrányai miatt is, a palesztin származású Tlaib pedig kritizálta korábban az izraeli kormányzat palesztinellenes lépéseit, és azt is, hogy az USA támogatja ezeket a lépéseket azzal, hogy megkérdőjelezhetetlenül erős szövetségesi politikát folytat Izraellel.

Donald Trump a hétvégén a Twitteren azt írta, ezeknek a képviselőnőknek vissza kellene menniük a saját országukba, és először ott kellene rendet rakniuk, meg kritizálni a kormányt, mielőtt még a „Föld legerősebb nemzetét”, az Egyesült Államokat kritizálják. Az elnök szerint ugyanis a képviselők országai egytől egyig igazi csődtömegnek számítanak az USA mellett. A képviselők közül egyébként egyedül Omar született az Egyesült Államokon kívül.

A demokraták Trump kijelentéseit rasszistának nevezték, és kiemelték, hogy a „menjen vissza a saját országába” kifejezetten rasszista szólam, eszerint pedig Trump kampányígérete, miszerint újra naggyá teszi Amerikát, inkább arról szól, hogy fehérebbé akarja tenni.

Ezek után írta ki a Twitterre Trump, hogy a képviselőnőknek bocsánatot kellene kérniük a rasszizmusuk miatt az Egyesült Államoktól, Izraeltől és tőle.

Nem ez az első eset, hogy Trump pont azzal vádolja az ellenfeleit, amivel azok vádolják őt, ez bevett taktika a jobboldali populista politikusok körében az egész világon. (Washington Post)