Fogalmunk sincs, milyen egy boldog csirke

Ruth Harrison, az amerikai állatjogi aktivista már 1964-es alapművében, az Állati gépekben felvázolta az állatjólét alapjait, kezdi a csirkék jólétéről szóló cikkét a Popular Science. Harrison „Öt Szabadság” címszóval foglalta össze az etikus állattartás alapjait, miszerint:

  • szabadság az éhezéstől és a szomjazástól;
  • szabadság a kényelmetlenségtől;
  • szabadság a fájdalomtól, sérüléstől, betegségtől;
  • a megszokott viselkedés szabadsága;
  • szabadság a félelemtől és a szorongástól.

Azóta is ezt az öt szabadságot használják az állatjólét meghatározására, bár közben többekben felmerült, hogy Harrison elvei legfeljebb a rettegéstől és fájdalomtól mentes életet garantálják, mintsem a boldogságot.

A Popsci cikke szerint azonban ha a cél az állatok boldogsága, ahhoz jó volna tudni, hogy mikor boldogok. Ez bizonyos állatfajták esetén még nem is olyan nehéz. A kutyákról például tudjuk, hogy ha boldogok, akkor főleg jobbra csóválják a farkukat. A patkányok röhögnek, ha csikizik őket. Arról is vannak adataink, hogy milen arcot vág egy boldog, vagy legalábbis fájdalommentes egér, patkány, ló, vagy éppen birka.

De fogalmunk sincs róla, hogy milyen egy boldog tyúk.

Márpedig tyúkot elég nagy mennyiségben tart az emberiség, lassan csirkehúsból fogy a legtöbb, hogy a tojásokról ne is beszéljünk. Azt, hogy egy tyúk szenved, már meg tudjuk állapítani. De ahhoz, hogy tényleg támogató környezetet tudjunk létrehozni nekik, azt is fel kéne derítenünk, hogy mi okoz boldogságot nekik, ehhez pedig nem ártana tudnunk, hogy hogy néz ki egy boldog tyúk.

Organikus farm Németországban.Fotó: JENS BUTTNER/dpa Picture-Alliance/AFP

Ebben leginkább az segíthet, ha felismerjük, hogyan játszanak. A Popsci cikke szerint a tyúkoknál kétféle játékos viselkedést figyelhetünk meg:

  • a régebben bokszolásként, újabban agresszióként leírt mintát, amikor a kiscsibék játékosan verekednek egymással;
  • illetve a régen szórakozásként, újabban szárnycsapdosva rohangálásként leírt viselkedésmintát.

Ez utóbbi megfigyelve különösen szórakoztató: ha egy ember besétál a csirkék közé, megfigyelhető, hogy a haladása nyomán keletkező üres térbe szárnycsapdosva kezdenek berohanni a kiscsibék. Elég, ha egy elkezdi, hamarosan tömegével követik a többiek, és a fejvesztett rohangálás addig tart, amíg el nem unják.

A másikra az ún kajaroham (food run) jó példa. Ez az, amikor egy csibe vagy tyúk egy hosszúkás, gilisztára emlékeztető tárgyat – faágat, vagy akár csak egy toll kupakját – a csőrébe kapva rohanni kezd. Korábban azt gondolták, hogy ez szimplán arról szól, hogy próbálja elrejteni az ételt. De az ilyen esetekben a csibék és a tyúkok jellegzetes hangot hallattnak, ami akkor, ha a céljuk az étel elrejtése lenne, kontraproduktívnak bizonyulna. Valójában ez játék, provokálják a többieket, hogy próbálják megszerezni az „ételt”.

Mary Baxter, a cikk amúgy csirketartó szerzője szerint ezek a viselkedésminták megfeleltethetőek az állati játék definíciójának, vagyis alkalmasak lehetnek az állat boldogságának jelzésére, vagy legalábbis alapot teremthetnek a tyúkboldogság vizsgálatára.