Vége a türelmi időnek, most már tényleg kötelező irtani a parlagfüvet

ÉLET
2019 augusztus 15., 07:28
comments 109
Parlagfűültetvény Budapest Belvárosában, a Bálna közelében 2016 nyarán.
photo_camera Parlagfűültetvény Budapest Belvárosában, a Bálna közelében 2016 nyarán. Fotó: Zoltán, olvasónk

"Ettől az évtől megszűnt a földtulajdonosok és földbérlők kötelező parlagfűirtására vonatkozó türelmi idő" - jelentette ki az M1 csütörtök reggeli adásában a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója, Gyuricza Csaba. Vagyis idén már nem úszhatják meg a gazdák földterületeik parlagfűmentesítését, amit már csak az is indokol, hogy immár Magyarországon is megjelentek a legfőbb allergén növény korai virágzású alfajai. Ez Gyuricza szerint indokolja a korábban július elsejétől kezdődő ellenőrzés és szankcionálás szigorítását is.

Gyuricza tájékoztatása szerint idén júliusban ezért több tízezer polgárőr bevonásával már tartottak parlagfűmentesítési hetet, ami állítása szerint "egy hét intenzív kommunikációt jelentett a témában". Hogy ez mennyire lehetett hatékony? Én például most, augusztus közepén értesültem róla, pedig talán az átlagnál több hírt fogyasztok.

Pedig intenzív kommunikációra Gyuricza szerint is szükség lehet, legalábbis szerinte "probléma", hogy sokan egyáltalán nem ismerik a parlagfüvet, "pedig a védekezés a felismeréssel kezdődik", vagyis nem árt tudni, hogy mégis mit kéne kiirtani.

Magyarországon amúgy kétmilliónál is többen allergiásak a parlagfűre, és számuk évről évre nő. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.