A román szövetségi kapitány szerint azért bünteti a Fehérvár FC a fiatal játékosát, mert nem magyar, hanem román válogatott akar lenni

Eldurvulni látszik egy fiatal védőért, Rus Adriánért zajló versenyfutás a román és a magyar foci között. 

Rus Romániában, Szatmárnémetiben született 1996-ban. Innen 19 évesen került előbb Fehérgyarmatra, majd Balmazújvárosba, hogy aztán a Puskás Akadémia szerződtesse tavaly nyáron, de rögtön kölcsön is adja Sepsiszentgyörgyre. Innen tért vissza Magyarországra, nyáron a székesfehérváriak szerződtették. Kettős állampolgár, a román mellett magyar is. Utánpótlás szinten a román válogatottat választott, pályára nyáron az U-21-es Európa-bajnokságon az elődöntőbe jutó román csapatban is. 

Fotó: Fehérvár FC

A románok annyira szeretnék, hogy az ő válogatottjuk legyen, hogy szokatlanul korán, már két hónappal a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőjük előtt jelezték, meghívják a felnőtt keretbe. A kerettagság pár napja hivatalossá is vált, amiről magyar klubja, a Fehérvár FC is beszámolt. 

Csakhogy a román szövetségi kapitány, Cosmin Contra szerint a meghívó miatt Székesfehérváron nyomás alá helyezték a játékost, hogy ne a román, hanem a magyar válogatottat válassza. Contra szerint miután Rus közölte, hogy a románoknál akar pályára lépni, Székesfehérváron az első csapatból a harmadosztályú tartalékokhoz száműzték. A román sport.ro cikke már azzal a címmel indít, hogy „Magyarország el akarja lopni Adi Rust” - számol be a 24.hu.

A Fehérvár egyelőre nem reagált a román szövetségi kapitány szavaira. Az tény, hogy Rus a hétvégén már nem a felnőtt csapatban, hanem a harmadosztályú tartalékoknál lépett pályára. 

Maga a játékos tavasszal arról beszélt, hogy csak bosszúból akart egy ideig magyar válogatott lenni. Azért, mert miután 2015-ben elájult az utcán, a romániai klubja nem engedte pályára lépni, pedig negatív volt az összes lelete. Ezután szerződött Magyarországra, és azon is gondolkodott, hogy magyar válogatott lesz, mert nagyon mérges volt Romániára amiatt, ahogy kezelték, bosszút akart állni, hogy nem játszhatott, Magyarországon viszont segítő kezet nyújtottak neki. Romániában bajnokin végül azért lépett pályára, mert a Puskás Akadémia a szerződtetése után azonnal kölcsön adta a Sepsiszentgyörgynek. Rus tavasszal azt mondta, hogy „hívtak többször is a magyar U21-es csapatba, de a kettős állampolgárságom miatt valami probléma akadt. De összességében boldog vagyok, hogy végre román válogatott lehetek, annak a fejezetnek már vége. Már csak Románia létezik a számomra”.

UPDATE:

Kovács Zoltán, a Fehérvár FC sportigazgatója közleményben reagált:

„Rus Adrián az első keret tagja, természetesen nincs szó semmilyen büntetésről, nyomásgyakorlásról. A MOL Fehérvár FC büszke arra, hogy nemcsak a magyar válogatottban, hanem a határokon túl is számítanak játékosainkra. Rus Adriánon kívül Georgi Milanov, Visar Musliu és Boban Nikolov is meghívót kapott hazája válogatottjába a napokban. Az NB III-as csapatban az elmúlt években is rendszeresen pályára léptek az első kerethez tartozó játékosok, nagy tévedés ebből bármilyen negatív következtetést levonni”.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.