Három éve nem érkezett egy nap alatt annyi menekült Leszbosz szigetére, mint most csütörtökön

A Telegraph riporterei szerint csütörtök délután, egy nap leforgása alatt tucatnyi csónakban több mint 500 ember érkezett a görög Leszbosz szigetére a közeli török partokról.  

A parti őrség pontos számadatai szerint 13 csónak, és összesen 546 menekült illetve bevándorló szállt partra a görög szigeten, további 32 embert pedig az Égei-tengerből mentettek ki, és szállítottak a leszboszi kikötőbe. 

Rajtuk kívül 65 embert mentett ki a parti őrség Kosz sziget és a part menti Alekszandropulosz város közelében. 

A brit lap szerint ismételten százával érkeznek a szigetre az emberek az Európai Unió és Törökország között köttetett megállapodás ellenére, amely csak a pozitívan elbírált menedékkérelemmel rendelkezőknek engedélyezi az átlépést görög területre. 

Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi NGO szerint 2016 - a megállapodás megkötése - óta nem érkezett egyszerre ekkora mennyiségű ember Leszbosz szigetére Törökországból.  

Az alig 2000-3000 ember fogadására alkalmas leszboszi tábor már most sokszorosan túltelített. A legfrissebb számadatok szerint nagyjából 10 ezer ember tartózkodik most itt, de tele vannak a környező szigetek, Kos, Samos és Lérosz táborai is. 

Emberek embertelen körülmények között, hónapokig rostokolnak a menekülttáborokban. 

A török külügyminiszter, Mevlut Csavusoglu is megszólalt az ügyben, és azt mondta: a szíriai kormány elmúlt hónapok során, sorozatosan végrehajtott akciói (a lázadók lakta utolsó térségben, Idlíbben) újabb menekülthullámot indíthat útjára Európa irányába. 

Pénteken ezrek tüntettek a Szíria és Törökország között lezárt határterületeken. A fegyveres török hatóságok könnygázzal igyekeztek megfékezni a tömegeket. 

A cím feletti képen a leszboszi Moria-menekülttábor látható. Fotó: Alejandro Martinez Velez/Sputnik. (Telegraph)