Szabadlábon az orosz fegyverkereskedők, akiket a kormány az USA helyett Moszkvának adott ki

direkt36
2019 szeptember 06., 11:44
comments 185

Csütörtökön szabadlábra helyezték Moszkvában a magyar rendőrség és az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) közös akciójában Budapesten elfogott orosz fegyverkereskedőt, Vlagyimir Ljubisint – tudta meg a Direkt36 Fridman Róberttől, a férfi magyarországi ügyvédjétől. „Minden korlátozás nélkül szabad ember. Örülök a döntésnek, erre számítottunk” - mondta Friedman.

Az ügyvéd szerint „idősebb Ljubisin rendkívül boldog, hogy végre otthon lehet. Szinte el sem akarja hinni. Úgyhogy azt mondta, ma el is megy a nyomozókhoz, hogy tényleg nincs-e semmi korlátozás a szabad mozgására, mert nagyon elutazna már valahová wellnesszelni”.

Magyarországon csalták tőrbe őket

A ’90-es évek óta Budapesten élő és egy magyar fegyvercégen keresztül is kereskedő idősebb és ifjabb Vlagyimir Ljubisint egy tököli fegyverraktárban fogták el a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai 2016. november 9-én. Történetüket a Direkt36 mutatta be több cikkben.

A Perszeusz fedőnevű akcióban a DEA fedett ügynökei egy mexikói drogkartell képviselőinek adták ki magukat, így tárgyaltak hónapokon keresztül az oroszokkal. A találkozók Magyarországon és Cipruson zajlottak. A DEA magyar és más külföldi hatóságok segítségével csalta tőrbe Ljubisint és fiát, miután a két orosz hajlandóságot mutatott, hogy többmillió dollár, illetve többszáz kilogramm kokain fejében katonai fegyvereket adjon el a drogkartellnek. A fegyverek egy jó része a Magyar Honvédség leselejtezett készletéből származott.

Segítsd a hatalom ellenőrzését, csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez!

Ljubisinék elfogását hosszú bírósági csatározások követték, mivel az Egyesült Államok, majd Oroszország is kérte kiadatásukat. Az orosz kiadatási kérelem később érkezett, mint az amerikai, több sebből vérzett és még a magyar ügyészség is az amerikai kiadatás mellett érvelt. Az akkor még Trócsányi László vezette magyar Igazságügyminisztérium (IM) mégis elutasította az Egyesült Államok kérelmét és 2018. augusztus 10-én Moszkvába küldte a fegyverkereskedőket arra hivatkozva, hogy orosz állampolgárok.

Ljubisinék ellen két nyomozás indult Oroszországban. Az egyik a DEA nyomozásának az orosz másolata volt, a másik pedig egy állítólagos észak-koreai illegális fegyverüzletről szólt, de a nyomozati papírok alapján ennek megalapozottsága erősen kérdéses volt. Számos állításra ugyanis az orosz nyomozók semmiféle konkrétumot nem találtak, kulcsfontosságú nevek, helyek, dátumok maradtak ismeretlenül.

A csütörtöki tárgyalásról szóló orosz beszámolók szerint az amerikaiakéval párhuzamos ügy nyomozását már rég felfüggesztették, tehát vádemelésre sem került sor. Az észak-koreai ügyben idősebb Ljubisin bűnösnek vallotta magát, ám a tárgyalásról beszámoló news.ru cikke szerint az ilyen ügyekben szokásos három és hét év közti büntetési tétel helyett az orosz ügyészség jóval kevesebbet kért. „Az ügyész egy év hat hónapot kért Ljubisinra, a bíró végül csak egy év öt hónapot adott, amibe az előzetes is beleszámított. Mivel a magyarországi börtönnel együtt idősebb Ljubisin két év kilenc hónapot ült, rögtön hazamehetett” – mondta a Direkt36-nak Fridman Róbert ügyvéd.

Ifjabb Vlagyimir Ljubisin pedig már idén februárban lakhelyelhagyási tilalommal hazamehetett és azóta szabadon mozoghat Moszkva határain belül.

Nagyon csalódottak voltak az amerikaiak

Ljubisinék az Egyesült Államokban akár életfogytiglani börtönt is kaphattak volna tettükért. Ahogy a Direkt36 korábban megírta, az Egyesült Államok kormányzatának képviselői kezdetektől attól tartottak, hogy Ljubisinék jóval kisebb büntetéssel megússzák Oroszországban. A magyar kiadatási döntés ellen az amerikai Külügyminisztérium nyilvános közleményben is tiltakozott.

A Ljubisin-ügy a színfalak mögött is komoly konfliktust okozott Budapest és Washington között. A Direkt36 januárban nyilvánosságra hozott egy olyan magyar diplomáciai táviratot, melyből kiderült: az amerikai külügyminisztérium gyakorlatilag összes vezetője felhánytorgatta magyar tárgyalópartnerüknek a kiadatási kudarcot.

„A magyar rendőrség és az amerikai Kábítószer-ellenes Hatóság teljes mértékben együttműködött a közös akció során, és hogy ezeket a személyeket nem adták ki az Egyesült Államoknak, frusztráló és kiábrándító [...] Ezek a személyek komoly, csúcskategóriás nemzetközi fegyver- és drogkereskedők” – nyilatkozta korábban a Direkt36-nak Uttam Dhillon megbízott DEA-igazgató még idősebb Ljubisin szabadulása előtt, de már azután, hogy fiát lakhelyelhagyási tilalommal szabadon engedték.

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és így biztosan nem fogsz lemaradni a cikkeinkről!

„A jövőben a lehető legagresszívabb módon fogunk fellépni közösen minden országgal, akikkel együttműködünk, hogy vádat tudjunk emelni az ilyen személyek ellen [...] Bárki, aki megkérdőjelezi az elkötelezettségünket, az kérdezze csak meg El Chapót! Nemrég ítélte el egy New York-i bíróság és nagyon komoly börtönbüntetést kapott. Reményem szerint ezek a személyek is megkapják majd azt a börtönbüntetést és igazságszolgáltatást, amit megérdemelnek” – mondta a DEA igazgatója.

„Álláspontunk az ügyben nem változott. A gyanúsított fegyverkereskedők szabadon engedéséről szóló hírek csak megerősítik mély aggodalmunkat, miszerint nem fognak valódi igazságszolgáltatással szembenézni”, kommentált a budapesti amerikai nagykövetség.

Idősebb Ljubisin szabadulásával kapcsolatban megkerestük kérdéseinkkel a magyar Igazságügyminisztériumot, valamint a fegyverkereskedők kiadatásáról döntés meghozó Trócsányi Lászlót is, aki jelenleg a Fidesz EP-képviselője és a magyar kormány jelöltje az Európai Bizottság egyik biztosi posztjára, ők egyelőre nem reagáltak megkeresésünkre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.