Ittas vezetéssel, jogsi nélkül kapták el a rendőrök, erre odaadta a kocsit egy részeg barátjának

bűn
2019 szeptember 09., 14:47
comments 117

Szombat este a pápai rendőrök igazoltattak egy kisbusszal közlekedő, 30 éves téti férfit. Kiderült, hogy

  • részeg,
  • nincs jogosítványa,
  • és korábban az autóját is kivonták a forgalomból.

A férfit előállították a helyi rendőrkapitányságon, és feljelentést tettek ellene ittas járművezetés, valamint „az érvénytelen hatósági jelzéssel való közlekedés miatt”.

Csakhogy pár órával később a rendőrök megint megállították az immár rendszám nélkül közlekedő autót, amit ekkor már az eredeti sofőr egyik barátja vezetett. Neki sem volt jogosítványa, és ő is részeg volt, úgyhogy őt is előállították. Ráadásul így az első férfi ellen még járművezetés tiltott átengedése miatt is nyomozást indítottak. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.