Környezetvédő szervezetek Brüsszeltől remélnek védelmet a román erdőknek

A foter.ro számolt be róla, hogy három környezetvédelmi szervezet, az Agent Green, a ClientEarth és az EuroNatur panaszt emelt Románia ellen az Európai Bizottságnál, mert szerintük a hatóságok szisztematikusan irtják az évszázados fákat az ország természetvédelmi területein. 

Fotó: Agent Green

A szervezetek közleménye szerint a Romsilva válogatás nélkül vágja a fákat a Natura2000-es területeken: a legtöbbször nem tervezik meg előre a vágásokat, és bár normális esetben kötelező lenne, nem készítenek környezeti hatástanulmányokat sem. Az Agent Green több pert is indított a Romsilva ellen ebben a témában, de nem született még jogerős ítélet.

Mint a cikk megjegyzi, Románia EU-csatlakozása óta kötelezőek lennének a környezeti hatásvizsgálatok a természetvédelmi területeken végzett fakivágások esetében, de sem a Romsilva, sem a környezetvédelmi minisztérium nem vesz róla tudomást. Ezért döntöttek úgy, hogy az Európai Bizottsághoz fordulnak – írják a zöld szervezetek. A Client Earth 2018-ban már megnyert egy hasonló pert: akkor Lengyelországot arra kötelezte az Európai Bíróság, hogy napi 100 ezer eurót fizessen ki mindaddig, míg nem állítja le a Bialowieza Nemzeti Parkban végzett erdőpusztítást. Hasonló büntetést remélnek Románia esetében is a civilek. (Foter, Politico)