Hónapokon belül elszállítják Franco tábornok földi maradványait

külföld
2019 szeptember 24., 11:00
comments 83

Jóváhagyta a spanyol legfelsőbb bíróság, hogy áthelyezzék az egykori diktátor, Francisco Franco sírját az Elesettek Völgyében található bazilikából. Az erről szóló határozatot 2017-ben fogadták el a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) javaslatára, de az akkor hatalmon levő néppártiak (PP) semmit sem tettek a megvalósításáért. 

Azóta viszont kormányra kerültek a szocialisták, akik kezdettől fogva világossá tették, hogy végre akarják hajtani az exhumálást, hiszen „egy demokratikus országban nem őrizheti mauzóleum egy diktátor emlékét”. Végül azért volt szükség a bíróságra, mert Franco leszármazottai megtámadták a határozatot.

Ők azt szerették volna, hogy ha már áthelyezik a sírját, vigyék inkább az Almudena székesegyházba, Madrid kellős közepére. A kormány viszont el akarta kerülni, hogy olyan helyre temessék, ahol bárki dicsőítheti őt. 

photo_camera Franco mostani nyughelye Fotó: PHILIPPE DESMAZES/AFP

A spanyol média szerint még a novemberi választások előtt exhumálhatják Franco földi maradványait, amit a tervek szerint a felesége mellé, a madridi El Pardo temetőbe visznek majd. Sok más politikus sírhelye is itt található. 

Franco még 1940-ben kezdte építtetni az Elesettek Völgyét a polgárháborúban aratott győzelme jelképeként. Mivel a bazilika hatalmas kriptája túl nagynak bizonyult, Franco odahozatta számos, a vesztes köztársaságiak oldalán elesett önkéntes tetemét is, a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül. „Abszurd, hogy Franco mellett nyugszanak azok, akiket Franco csapatai öltek meg” - idézi a BBC Silvia Navarrót, akinek egy felmenője 1936-ban halt meg. 

Franco 1939-től 1975-ig diktátorként irányította az országot. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.