Az Amazon okosgyűrűvel és mikrosütővel mászna még mélyebben be az életünkbe

Ideje már lehet látni, hogy a legnagyobb techcégek közötti küzdelem kiemelt hadszíntere az otthonunk lett, és nagyon komoly erőket mozgatnak meg azért, hogy az ő termékeikkel tegyük digitálisan összekötötté lakásunkat. 

Ennek a folyamatnak fontos eszközei az úgynevezett virtuális asszisztensek, azaz azok a hangvezérelt algoritmusok, melyek révén irányítani tudjuk az otthonunk eszközeit, illetve segítenek bármilyen felmerülő kérdés esetén. Ugyan e eszközök az életünk megkönnyítését ígérik, akadnak bőven, akik szerint ezzel csak túlzott mértékű betekintést nyújtunk a magánéletünkbe a techcégeknek, melyek számára rendkívül fontossá vált, hogy életünk minél több részletét megismerhessék és adattá alakíthassák. E trendekről korábban részletesen is írtunk

Mindenesetre a folyamat maga megállíthatatlannak tűnik, most az Amazon mutatta be a legújabb fejlesztéseit, melyek révén még mélyebbre hatolna be az életünkbe. Az új eszközök közé tartoznak az Alexa-vezérelt szemüvegek, illetve az Echo Loop névre keresztelt gyűrű, melynek köszönhetően az ujjunkon hordva bármikor elérhetjük az Amazon virtuális asszisztensét. 

Fotó: GLENN CHAPMAN/AFP

Az Alexa frissített verziója ezen kívül a beszámolók szerint képes lesz felismerni a felhasználók hangjában az elégedetlenséget, amikor az algoritmus félreértett egy parancsot vagy kérdést, és képes lesz ez alapján is korrekcióra. 

És folytatódik az újabb és újabb háztartási eszközök okosítása is: az Amazon most többfunkciós mikrohullámú sütővel állt elő

Az egésznek a fő célja persze a cég szempontjából az lehet, hogy még sokkal több részletet megismerhessen a felhasználóiról, hogy aztán ezt a tudást további termékek gyártásánál, illetve hirdetések kiszervezésénél értékesíthesse. Igaz, az Amazon azt ígéri, hogy most már megkérhetjük az Alexát arra, hogy egyes adatokat töröljön rólunk. (via Verge, Axios)