A Fidelitas egyszerűen ellopta a Sport szelet logóját

politika
2019 október 02., 08:21
comments 233

"Nem gondoltam, hogy ekkora cégek is beálltak már a Fidelitas mögé"

- írta olvasónk, Ferenc, akit az lepett meg, hogy a pécsi Fidelitas egyes, ellenzéki jelölteket gyalázó plakátjain és szórólapjain a jobb felső sarokban annak a Sport szeletnek a logója látható, ami annak a Mondelez nevű multicégnek a tulajdona, aminek olyan márkái vannak, mint a Milka, az Oreo, a Tuc vagy a Toblerone.

A kampányanyagokon azonnal feltűnik egyrészt maga a jellegzetes logó:

Másrészt az, hogy a logó nincs semmilyen látható összefüggésben a plakát témájával, hanem úgy néz ki, mint ami totál ötletszerűen került oda:

Még ha gyíkvállúliberálisoznának. De nem, ez egy sima hazugozós plakát, bónusz Sport szelettel.

Gyorsan megkerestem a Mondelezt, hogy miért álltak bele egy választási kampányba.

Kertész Péter Arnold a Mondelez Hungária kommunikációs tanácsadója elmondta, hogy tudnak a dologról, mert volt olyan fogyasztójuk, aki emiatt már kérdéssel fordult hozzájuk, de egyáltalán nem álltak bele.

"Semmi közünk ehhez a kampányhoz. A tudtunk, engedélyünk nélkül használják a védett, bejegyzett márkánkat, jogtalan, illegális a felhasználás"

- szögezte le Kertész, majd így folytatta:

"Magunk is értetlenül állunk ezelőtt és szeretnénk is kérni a jogsértés azonnali megszűntetését. A plakátok eltávolítását üdvözölnénk. A Mondelez Hungária és az általa gyártott és forgalmazott termékek soha semmilyen politikai kampányt nem támogatnak."

Amikor visszakérdeztem, hogy eszerint akkor perelnek, ha a Fidelitas nem szedi le a lopott logós plakátjait, vagy esetleg ettől függetlenül jogi eeszközökhöz nyúlnak, Kertész azt felelte:

"Bízunk a jogsértés megszűnésében."

Az ügyről megkérdeztem a pécsi Fidelitast, amint reagálnak, megírom.

Sőt a cikk élesítése előtt arról is kaptam tippet, hogy mire utalhat a Fidelitas a Sport szelettel az anyagain. Ha igaz, akkor az a helyzet, hogy ennél nehezebben érthető utalás magyar kampányanyagon sosem szerepelt. A tipp az, hogy a pécsi politikai szlengben szerepel egy olyan kifejezés, hogy "csokitolvajok". A helyben igen sokáig nagyon erősnek számító MSZP-n belül az "öregek" ugyanis egy időben állítólag ezzel a névvel illették a párt feltörekvő, fiatalabb arcait. 

A logólopás tényén ez persze nem változtat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.