Csendes megemlékezés, néma felállás Rajk László sírjánál

GYÁSZ
2019 október 06., 07:22
comments 117

Szeptember 11-én, élete 71. évében hunyt el Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlettervező, az egykori demokratikus ellenzék meghatározó tagja. 

Rajk Judit az alábbi felhívásban tudatta, hogy „szerető és szeretett társa” temetése szűk családi körben lesz, de október 6-án egész nap várják a Fiumei úti Sírkertben mindazokat, „akiknek fontos, ahogyan élt, amit alkotott, és amiért küzdött: 

a szabadság, az emberi jogok, a szolidaritás, a kultúra sokszínűsége, az önkényuralommal szembeni ellenállás, a harmadik Magyar Köztársaság és szeretett városa, Budapest.”

Rajk Judit délután 2-kor helyezi el a sírnál saját emlékét.

Ebből az alkalomból a Magvető kiadó Tények és Tanúk sorozatában hamarosan megjelenő életútinterjúból idézünk:

„Ennek az életemet meghatározó fantasztikus körnek az ereje – hidd el, nem egy hetvenéves szamizdatveterán nosztalgiája mondatja ezt – épp ebben volt, hogy bár más nyelveket beszéltünk, más kulturális örökségbe születtünk bele, bizonyos hangsúlyok máshová estek a földalatti létben, de erős, határokon átívelő szolidaritást és morális támaszt tudhattunk magunk mögött. Ha valakit Budapesten jogsérelem ért, tudhatta, hogy Varsó is megmozdul. Így jött létre a Charta ’77, és aztán a többi, nemzetközi szamizdatos akció. Ez ma hatványozottan adott lehetőség. Ma semmilyen módon, semmilyen erővel nem lehet újraépíteni a kulturális vasfüggönyt, gátat szabni a határokon túlnyúló együttműködésnek. Ma egy filmes vagy művészeti projekt is úgy szerveződik, hogy a partnerek az interneten találják meg egymást. Nem állandó csapatok dolgoznak, hanem arra az adott vállalkozásra keresik és találják meg egymást az emberek, függetlenül attól, hogy éppen melyik kontinensen vannak. A mai fiatal generáció számára ez mindennapos. A bibói „szabadság kis körei” mai megfelelői, a civil szervezetek most ugyan bántva vannak, törvényekkel, megszorításokkal, vádakkal, és megpróbálják lehetetlenné tenni őket, de még megvannak, és éppen ezzel a hálózatépítéssel válhatnak nagyon erőssé. Még vannak független színházaink, közösségi tereink, kulturális alapítványok és egyesületek, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, Három Holló, FUGA, Jurányi, OSA, Írók Boltja, Cirkogejzír, ArtPool, kis magángalériák, egyetemi szakmai körök, doktoriskolák, könyvkiadók és hozzájuk kapcsolódó klubok, olvasókörök, kávéházak, szakmai szervezetek, akikben ott az erő. Gondolj arra, hogyan épül napról napra a Fortepan elképesztő archívuma. Ráadásul a nyilvánosság előtt, és megosztva kincsét a nyilvánossággal. Továbbra is azt mondom, kultúra. Ha lesz változás, szerintem megint innen fog elkezdődni.”

link Forrás

Címlapi kép: Solt Ottília és ifj. Rajk László 1989-ben, a vízlépcső elleni tüntetésen. Fortepan, adományozó: Hegedűs Judit.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.