Borkai Zsolt nemrég még a családjaként nyilatkozott a Fideszről

politika
2019 október 18., 12:08
comments 116

Vannak interjúk, amik szépen öregednek. Ez is ilyen, ami 2017 végén jelent meg a Kisalföldben Borkai Zsolt győri polgármesterrel.

Borkai ekkor bukott meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként, elterjedtek a pletykák, hogy annyira megrendült benne Orbán Viktor bizalma, hogy a Fidesz a győri polgármester-választáson sem őt fogja indítani. 

„Ad absurdum azt is el tudná képzelni, hogy akár függetlenként is megmérettetné magát? 

Nem. Bármi is történik velem az életemben, én egy családhoz tartozom. Márpedig ha jóban-rosszban valaha együtt voltunk, akkor csak és kizárólag ezzel a csapattal tudom elképzelni a jövőmet. Ha ennek a pártnak szüksége van rá, igent mondok. Ha azt üzeni, hogy nem, akkor – s nem azért, mert nem szeretek küzdeni – azt mondom, hogy rendben, ez a közösség már nem engem akar. Biztosan jól csengene, ha most kijelenteném, hogy függetlenként is megmutatom: engem aztán így is meg tudnak választani a győriek. De a gerincemet próbálom megtartani.”

Aztán úgy alakult, hogy egy pünkösdi hajókirándulás miatt a családjának nevezett Fidesz kitagadta Borkait, és független polgármestere lett Győrnek. Borkai az interjúban a terveiről is beszélt, de ez már tényleg olyan, mintha a Hócipő írta volna bele utólag:

„Van még valami a tarsolyomban… 

Micsoda? Beszélhet róla?

Csak azért nem szeretnék, mert többszereplős a történet”.   

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.