Elégedetté teszi a patkányokat, ha megtanulnak autót vezetni

Meglepő kísérletet végeztek a Richmondi Egyetem kutatói, akik rájöttek, hogy az autóvezetés képességének az elsajátítása egyfajta „elégedettséggel” tölti el a patkányokat, csökkentve a stressz-szintjüket. 

Kelly Lambertet régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy miként változik az agy az élmények és kihívások hatására. Különösen kíváncsi volt rá, hogy a természetesebb, vagyis ingergazdagabb környezetben tartott patkányok mennyivel teljesítenek jobban a különböző feladatokban, mint a laboratóriumban élő társaik.

Fotó: HO/AFP

A kutatók ezért apró robotautókat alakítottak át belülről navigálható, fülkés kiskocsikká a patkányok számára. A jármű belső terének aljára alumíniumlapot helyeztek, és a balra, jobbra, valamint az egyenesen való haladáshoz három rézdrót szolgált kormányként. Amikor az állat ráállt az alumíniumlapra és megérintette a drótok valamelyikét, a jármű elindult a kiválasztott irányba.

A kutatók ennivalóval jutalmazták az állatokat, amikor sikerrel beindították az autót. A rágcsálók végül már egy négy négyzetméteres plexiüveg mögött is sikerrel navigáltak, hogy megszerezzék a jutalmat. 

Fotó: HO/AFP

Az eredmények igazolták a kutatók elméletét arról, hogy az ingergazdag környezetben tartott állatok sokkal gyorsabban tanultak, mint az unalmas, barátságtalan laboratóriumi környezetben élő társaik. Az ürülékelemzés alapján a 

a rágcsálók nyugodt állapotban voltak, ami az új képesség elsajátítása miatt érzett elégedettség miatt lehetett.Lambert szerint az eredmények nem csupán a patkányok agyának kifinomult működését segítenek megérteni, hanem egy nap a mentális betegségek új, nem gyógyszeres alapú kezelési formáinak kifejlesztését is segíthetik. (MTI) 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.