Elszállították Franco tábornok földi maradványait

külföld
2019 október 24., 12:05
comments 59

44 év után csütörtökön elszállították az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco földi maradványait az Elesettek Völgyében található bazilikából. A szertartás zártkörű volt, a tábornok leszármazottai vitték ki a koporsót az épületből, majd egy helikopterre tették, és Madridba szállították, ahol felesége holtteste mellett nyugszik majd. Itt gyülekeztek Franco hívei is. 

photo_camera Fotó: MARISCAL/AFP

A család nem kapott engedélyt, hogy nemzeti lobogóval borítsák le a koporsót, arra viszont igen, hogy rátegyék ugyanazt a zászlót, amit Franco 1975-ös temetésén is használtak.

Spanyolországban évtizedek óta nagy viták zajlanak Franco nyughelye körül: az El Mundo októberi felmérése szerint az emberek 43 százaléka támogatja a mostani intézkedést, 32,5 százaléka nem ért egyet vele, a többiek pedig bizonytalanok. 

photo_camera Fotó: EMILIO NARANJO/AFP

Az exhumálásról szóló határozatot 2017-ben fogadták el a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) javaslatára, de az akkor hatalmon levő néppártiak (PP) semmit sem tettek a megvalósításáért. 

Azóta viszont kormányra kerültek a szocialisták, akik kezdettől fogva világossá tették, hogy végre akarják hajtani az exhumálást, hiszen „egy demokratikus országban nem őrizheti mauzóleum egy diktátor emlékét”. Ráadásul az Elesettek Völgyében található rengeteg olyan ember maradványa, akiket éppen Franco csapatai öltek meg a spanyol polgárháború idején. A diktátor leszármazottai megtámadták ugyan a döntést, de szeptemberben a spanyol legfelsőbb bíróság jóváhagyta az áthelyezést

photo_camera Franco koporsóját helikopterrel szállították Madridba Fotó: JAVIER SORIANO/AFP

Franco még 1940-ben kezdte építtetni az Elesettek Völgyét a polgárháborúban aratott győzelme jelképeként. Mivel a bazilika hatalmas kriptája túl nagynak bizonyult, Franco odahozatta számos, a vesztes köztársaságiak oldalán elesett önkéntes tetemét is, a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül. 

Franco 1939-től 1975-ig diktátorként irányította az országot. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.