A New York Times szerint Orbán focira veri el a pénzt, miközben az egészségügy omladozik

Orbán Viktor focicsapata a háza mellett épült stadionjának VIP-jében, ahol gyakran fogadja a magyar üzleti elit tagjait.Fotó: botost/444.hu

Orbán Viktor vidéki házától alig húsz méternyire egy fűtött gyepű, a falu lakosságánál kétszer több ember befogadására alkalmas, múzeummal és rendelővel is felszerelt stadion áll, miközben a megye legnagyobb kórházában nincs szappan a női vécében, rosszak a piszoárok a férfi vécében, és két orvos az éjszakába nyúlóan próbálja ellátni a még éjfélkor is várakozó harminc beteget, kezdi magyarországi riportját a New York Times, aminek központjában egy akkora ellentmondás áll, ami a jelek szerint már hétezer kilométer távolságból is szabad szemmel látható:

miközben a magyar állam több százmilliárd forintnyi adóbevételt térít el a sport, azon belül is a futball, azon belül pedig az Orbán Viktor alapította felcsúti focicsapat támogatására, az egészségügyi kiadások csökkentek kilenc éves regnálása alatt.

Pedig a lap szerint az Európai Unióban Magyarországon az ötödik legmagasabb a megelőzhető betegségekben elhunytak aránya, és itt a legmagasabb a rákos megbetegedések aránya, a kormányzat pedig nem is hajlandó nyilvánosságra hozni a kórházi fertőzésekre vonatkozó adatokat, mert az állításuk szerint "pánikot kelthetne".

A riportban megemlítik, hogy az elmúlt évtizedben a magyar orvosok tizede, úgy ötezer orvos hagyta el az országot magasabb fizetés reményében. Így a magyar kórházakban emberhiány van. Zacher Gábort is idézik, aki arról mesélt, hogy a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán, aminek a vezetéséről már le is mondott, gyakran havi 300 órát dolgozott az a 25 orvos, aki 50 helyett dolgozott, miközben a kórház költségvetéséből hiányzott 350 millió forint.

De, mint írják, Orbán inkább a futballra költ. Ennek apropóján megemlítik, hogy az eltérített adóforintokkal kitömött klubja stadionjának VIP-páholyában gyakran felbukkan az ország két leggazdagabb embere, Csányi Sándor, és az állammal rendszeresen üzletelő Mészáros Lőrinc. A gyakori meccsnéző partnerek között említik Polt Pétert, akinek legfőbb ügyészként jogában áll eldönteni, hogy melyik politikus vagy gazdasági szereplő ellen indít korrupciós eljárást. De megemlítik azt is, hogy Orbánt látták már Stumpf István alkotmánybíró társaságában is, pedig neki meg az Orbán-kormány törvényeit kéne ellenőriznie.

És kifejtik azt is, hogy a TAO-rendszer önmagában milyen korrupciós kockázatot jelent, amit mindennél jobban szemléltet, hogy milyen sok cég érzi úgy, hogy társasági adója felajánlható részét pont a miniszterelnök focicsapatának ajánlja fel. "A rendszer alapfelépítése, hogy a közpénzek egy jelentős részét politikai kapcsolatokkal rendelkező sportegyesületekhez irányítsa, ahol aztán minden felügyelet nélkül költhetik azt el" - idézi a lap Ligeti Miklóst, a Transparency International Magyarország jogi igazgatóját.

Benjamin Novak, a Times cikkének egyik szerzője a 444 angol nyelvű hírlevelének, az Insight Hungarynek is szerkesztője.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.