„Jó érzés volt bekerülni, azt mondták, hogy az ÁVH a párt ökle”

„Azokat hozták ide, akik az önálló gondolkodás megbocsáthatatlan bűnében leledzenek.”

Így próbált Egri György író, egykori rab logikus rendszert találni a recski kényszermunkatáborban. Egy másik nyilatkozó szerint a lényeg a céltalan kínzás volt. Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza (egykori fogvatartott) 1988-ban készített dokumentumfilmje, Recsk 1950-53 – Egy titkos kényszermunkatábor története, arról mesél, hogy Recskben nem volt az előbbi megfejtéshez hasonló ésszerűség, de közben biztosan nem volt céltalan sem. Recsk abszurd volt. 

„Itt mindenki fasiszta volt.”

A filmben megszólalnak olyan egykori internáltak, akiket a fasizmus megfoghatatlan vádjával elfogott az ÁVH, miközben ők korábban megjárták a Gestapo börtöneit vagy a dachaui koncentrációs tábort. De egytől egyig fasisztának és persze népellenesnek, államellenes szervezkedőnek, kémnek bélyegezték a diákellenállókat, akik Magyarországon szinte egyedüliként a világháború végén harcoltak a náci megszállók ellen. Recsken raboskodott mindenféle ember: paraszt, munkás, tiszt, ortodox marxista, diák, szociáldemokrata, kisgazda vagy pap. Az elmesélt történetek lényege, nem az, hogy ki honnan jött, hanem az irracionalitás. 1948 után bárkit, bárhol, bármiért elfoghattak, megkínozhattak, elvihettek rabszolgának, indoklás és jogszerű eljárás vagy ítélet nélkül eltüntethetek. Az 1950-ben létesített táborba nem csupán a rendszer ellenségeit zárták. Az egyik azért került ide, mert készített egy fényképet az utcán, a másik azért, mert kőműves volt Jugoszláviában, a harmadik azért, mert beszélt egy francia diákkal, aki korábban De Gaulle-al harcolt, valaki pedig azért, mert felszabadított zsidó munkaszolgálatosként túl sokáig volt brit kórházban a háború után. 

Az állandó félelemet, az emberi kapcsolatok, az egyszerű hétköznapok minden percét megmérgező terrort a kiszámíthatatlansággal lehet a végsőkig fokozni. Erről szólt Recsk. 

Gyarmathy Líviáék három részes dokumentumfilm-sorozata Rákosi Mátyás kommunista rendszerének szimbólumáról megismertet a recski büntetőtábor  keletkezésének és három éves fennállásának részletes történetével, az első oda érkező rabtól, az utolsó gondnokig, aki a felszámolás után őrizte a létesítményt. Megismerjük Recsk lakosainak gyötrelmes kapcsolatát a táborral, illetve az ÁVH-val, de ami ezeknél is érdekesebb, hogy beláthatunk a kegyetlen karhatalmisták lélekrajzába: 

„Jó érzés volt bekerülni, azt mondták, hogy az ÁVH a párt ökle. Ez jó érzéssel telített el. Fontos, amit csinálok.” 

„Állami gondozott voltam, kidobott ember voltam, hol itt voltam, hol ott voltam. Hol kaptam enni, hol nem kaptam enni. Politikához annyit nem értettem, mint tyúk az ABC-hez. Itt vártam egy kis jobb életet.” 

A film legfontosabb érdeme, hogy a visszaemlékezésből, a történelmi tablóból, a szociográfiából fokozatosan átvált szembesítésbe, aminek során az államvédelmi hatóságok tisztjeinek és egyszerű verőlegényeinek védekezése, miszerint ők mindent a szabályoknak, a parancsoknak az előírásoknak megfelelően tettek, hogy ők nem láttak, nem tudtak semmiről, összeomlik. Azon túl, hogy kirajzolódik a Rákosi-rendszer agyament kegyetlensége, a Gyarmathy-Böszörményi házaspár kétséget kizáróan bizonyítja a Vágott nyakú, a Babaarcú, a Mongol, a Makaróni, a Borzas és ÁVH-s társaik egyéni, személyes felelősségét az embertelen bűnökben. 

II. rész, III. rész. 

(Recsk 1950-53 - Egy titkos kényszermunkatábor története, dokumentumfilm; rendező: Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia, operatőr: Pap Ferenc, vágó. Nagy Mária; részek hossza: 86, 78, 48 perc, 1988)

A videotéka sorozatunk korábbi filmjei.