Doppingellenes szervezeteket és sportszövetségeket támadtak a hackerek

Sportszövetségeket és doppingellenes szervezeteket támadtak meg a Strontium és Fancy Bear/APT28 néven ismert csoport hackerei. Az akciókat a Microsoft észlelte, amely a közelgő, 2020-as tokiói Olimpia miatt a honlapján is részletesen beszámolt róluk

A hackerek tizenhat szervezet ellen indítottak támadásokat szeptember 16-án, néhány nappal azelőtt, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség súlyos szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben. A Microsoft szerint a támadások többsége sikertelen volt.

A Strontium korábban is hajtott végre hasonló akciókat, 2016-ban és 2018-ban sportszövetségek és doppingellenes szervezetek által tárolt orvosi adatokat és emaileket hoztak nyilvánosságra. Most is hasonló módszereket használtak, mint máskor, amikor kormányzati, katonai, emberi jogi vagy pénzügyi szervezeteket támadtak. 

A Microsoft azt javasolja, hogy egyéni szinten is védekezzünk az ilyen akciók ellen: állítsunk be kétfaktoros hitelesítést minden felhasználói fiókunknál, tanuljuk meg, mit tehetünk az adathalászat ellen, és engedélyezzük a gyanús weboldalakról szóló biztonsági értesítéseket. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.