Most kaphatsz egy jegyet az év legexkluzívabb bulijára

Frissítés, 11.02. 10:52

Olvasóink visszajelzései alapján már gazdára találtak

    • az Erőd utcai parkolóautomata mögött;
    • a Fiastyúk-Koma utcai lámpaoszlopon;
    • a Rákos patak hídjának lépcsőjén;
    • a városligeti Ahn Eak Tai-szobornál;
    • a József körúti telefonfülkében;
    • a Semmelweis Egyetem melletti buszmegállónál;
    • a Margit-híd villamosmegállójában;
    • a Pillangó utcai tűzcsapnál;
    • és a Hungária körút és a Hős utca kereszteződésénél

elrejtett jegyek; ezeket már ne keressétek. A szerencsés megtalálóknak gratulálunk, rövidesen felvesszük velük a kapcsolatot!

--

Mark Ronsont nem kell bemutatni, legalábbis a világ zenészelitjének nem; szinte minden sztárral dolgozott együtt, akik – gyakran éppen Ronson hatására – nyomot hagytak maguk után a poptörténelemben. Nyolcéves korában kapta az első fizetési csekkjét egy filmzenés közreműködéséért, és a kollaborációs listáján olyan zenészek szerepelnek, mint Christina Aguilera, Amy Winehouse, ASAP Rocky vagy a Queens of the Stone Age. Idén Oscar-díjat kapott a Shallow filmzenéjéért, Grammy-díjainak számát pedig szinte nyomon se lehet követni.

Világsztárok esküvőin DJ-zett, volt reklámarc a Tommy Hilfigernél, a dalai pedig rendszeresen megfordulnak a Billboardon és más nemzetközi slágerlistákon is.

Mark Ronson a Miller szervezésében idén novemberben Magyarországra jön. Egy exkluzív, zártkörű bulira, ahova nem is olyan egyszerű bekerülni. Ugyanis nem kaphatók rá jegyek – csak megnyerni lehet őket.

Egy kis szerencsével most te is nyerhetsz egyet. 

Csak töltsd ki a kvízünket, és kövesd az utasításokat! 

Attól függően, hogy hány helyes választ adsz a kvízben feltett kérdésekre, annyi címet kapsz a végén. Ezekről a címekről kell összegyűjtened az elrejtett táskákat. Ha megtalálod a táskát, csak kövesd a benne található utasításokat, és kapsz egy páros jegyet a buliba. Minél több jó választ adsz, annál több címet kapsz, így a többszöri próbálkozással növelheted a nyerési esélyeidet. De nem érdemes tétovázni sem, mert ha mások megelőznek a kitöltésben, talán elhappolják előled a táskákat. (Játékszabályzat, Adatvédelmi szabályzat)

Ha szeretnél részt venni az év legexkluzívabb buliján, kattints gyorsan, gyűjtsd be a címet, és futás a táskáért!