Megtámadták Hongkongban a kínai Hszinhua hírügynökség szerkesztőségét

külföld
2019 november 02., 18:36

Támadás érte a Hszinhua állami hírügynökség hongkong kirendeltségét szombaton, és a rendőrségnek könnygázzal kellett oszlatnia a tilatkozókat a kínai szerkesztőség környékén. A támadók betörtek az épületbe, tüzet gyújtottak, összegraffitizték, és vörös festékkel leöntötték az épületet. 

A hongkongi tüntetők hónapok óta ostromolnak különböző olyan célpontokat a városban, amelyek kínai felügyelet vagy irányítás alatt állnak, de érdekes módon ez az első alkalom, hogy a Hszinhuát támadás érte. 

A tüntetők ezúttal is a Viktória téren gyülekeztek, ahol a rendőrök oszlatták a több ezresre duzzadt tömeget. Végül a többségében maszkot viselő demonstrálók kisebb, néhány száz fős csapatokban folytatták a tilatkozást, ezek közül egy a hírügynökség épületét vette célba, majd támadta meg. Személyi sérülésről nem érkezett hír. 

A hongkongi rendőrség arról számolt be, hogy boltokat és üzlethelyiségeket is ért támadás, és több csoport szegecsekkel és szögekkel szórt fel forgalmas útszakaszokat, ami miatt lezárásokra és terelésekre is szükség volt. 

Hongkongban ötödik hónapja tartanak és gyakorlatilag folyamatosnak mondhatóak a tüntetések. A tiltakozáshullámot az indította útjára, hogy Carrie Lam kormányzó benyújtotta a törvényhozásnak azt a kiadatási törvényt, amely alapján Hongkong Kínának is kiadhatott volna helyben körözött embereket. Ez komoly aggodalmakat szült, mivel a hongkongiak attól tartanak, hogy a törvény így a politikai elnyomás eszköze lesz. 

De hiába vonta vissza azóta a tervezetet a kormányzó, a tüntetések eszkalálódtak és átcsaptak egy általános Kína-ellenes demonstrációsorozatba. Nagyjából 3000 embert vettek őrizetbe az elmúlt hónapokban.

Hongkong 1997 óta tartozik újra Kínához, de különleges városállami státuszának köszönhetően autonóm jogosultságokat élvez. Peking viszont az elmúlt években egyre több ügyben próbálja korlátozni Hongkong jogait és politikai mozgásterét. 

Az események hatására Hongkong tíz év után először, az idei év harmadik negyedévében, recesszióba süllyedt. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.