Akár 10 milliárd dollárral is beszállna Kína a szaúdi állami olajcég tőzsdei bevezetésébe

gazdaság
2019 november 06., 16:00
comments 47

Tőzsdére készül a világ egyik legnagyobb és legtőkeerősebb vállalata, a szaúd-arábiai állami olajcég, azaz az Aramco. A Bloomberg szerint kínai állami vállalatok összesen 5-10 milliárd dollárral szállhatnak be az IPO-ba. (Az IPO azt jelenti, Initial Public Offering, így hívják azt, amikor egy cég először lép a tőzsdére, és részvényeket bocsát ki. Magyarul leginkább tőzsdei bevezetésnek nevezik.)

Az Aramco jelenleg a világ legjövedelmezőbb cége, éppen ezért több külföldi befektető is szívesen venne részvényeket. Maga a tőzsdei bevezetés azért is nagy dolog, mert a szaúdiak eddig nagyon vigyáztak arra, hogy nehogy az államon kívül más is beleszólhasson az Aramco irányításába. A cég vezetése olyan sokat persze ezután sem változik, de az új részvénytulajondosok megjelenésével várhatóan átláthatóbb lesz az Aramco működése.

Hogy a kínai állami vállalatok közül pontosan melyik és mekkora összeggel száll majd be az IPO-ba, azt még nem döntötték el Pekingben. (Business Insider)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.