Kémkedéssel vádolják a Twitter két szaúdi alkalmazottját

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

A szaúdiaknak való kémkedéssel vádolják a Twitter két korábbi alkalmazottját az Egyesült Államokban, írja a New York Times. Ali Alzabarah mérnökként dolgozott a cégnél, egy idő után olyan pozícióban, amely hozzáférést adott neki több millió felhasználó személyes adatához. Ahmad Abouammo pedig a médiakapcsolatokért felelt, hozzáférve a felhasználók email címéhez és telefonszámához. 

A vád szerint mindezt arra használták, hogy információt szállítsanak Szaúd-Arábiába amerikai állampolgárokról és olyan szaúdiakról, akik kritikusak a királyság politikájával. Mindketten 2015-ben hagyták el a céget. 

Ez az első alkalom Amerikában, hogy szaúdiakat vádolnak kémkedéssel, de nemcsak ezért érdekes az ügy, hanem azért is, mert felvet egy sor kérdést a techcégek belső biztonságával kapcsolatban. 

Szerdán a Twitter egyik szóvivője azt mondta, „látjuk, milyen messzire képesek elmenni. A cégünk csak képzett és ellenőrzött alkalmazottak kis csoportjának ad hozzáférést érzékeny adatokhoz”. Ezen kívül közölték, hogy elkötelezettek azok megvédésében, akik szabadságról és emberi jogokról akarnak kommunikálni az oldalon. 

Hatezer felhasználó adatait szállította

A vád szerint a szaúdi vezetés 2014-ben kezdett kommunikálni a két alkalmazottal, akiket a Mohamed herceg által alapított MiSK alapítvány főtitkára, Bader Al Asaker keresett meg.  

A Twitter székháza San FranciscóbanFotó: JUSTIN SULLIVAN/AFP

Alzabarah 2013-ban került a Twitterhez, ahol mérnökként a felhasználók telefonszámához és az internethez csatlakozott eszközök azonosítására alkalmas IP-címéhez is hozzáfért. Az amerikaiak szerint ez idő alatt szoros kapcsolatokat épített ki a szaúdi titkosszolgálattal, és arról is meggyőzték, hogy konkrét személyekről szerezzen adatokat. A New York Times szerint hatezer felhasználóról van szó, közéjük tartozott a tavaly meggyilkolt újságíró, Dzsamál Hasogdzsi egyik bizalmasa, Omar Abdulaziz is. 

Amikor az amerikai titkosszolgálat értesítette a Twittert a nyomozásról, szabadságra küldték Alzabarahot, aki végül 2015 decemberében magától hagyta el a céget. Ezután hazatért Szaúd-Arábiába, és csatlakozott a MiSK Alapítványhoz. 

300 ezer dollár járt cserébe

A másik vádlott, Ahmad Abouammo egy 2014-es, londoni találkozó után kezdett kémkedni, legalábbis ezt állítja a vád. Megszerezte a szaúdi kormány egyik ismert kritikusának email címét is, akinek több mint egymillió követője van a Twitteren. Később más, hasonló felhasználók email címéhez és telefonszámához is hozzáfért. Az amerikaiak szerint a szaúdi kormány cserébe legalább 300 ezer dollárt fizetett neki és egy családtagjának. 

Abouammo 2015 májusában mondott fel, de később is továbbított szaúdi kéréseket egykori kollégái felé. Ezután az Amazon marketingeseként kezdett dolgozni Seattle-ben, de több mint egy évvel ezelőtt ott is felmondott. A vád szerint, amikor 2018-ban kihallgatta az FBI, hazudott, és hamis dokumentumokat adott át. Végül kedden, Seattle-ben tartóztatták le. 

Kettejükön kívül Ahmed Almutairit is megvádolták, aki korábban egy közösségimédia-marketing cég vezetőjeként dolgozott a szaúdi királyi családnak. Az FBI szerint ő volt a közvetítő Alzabarah és a szaúdiak között, ami többek közt Alzabarah csetüzeneteiből derült ki. A feleségének például azt írta 2015-ben, hogy Almutairi arra kérte, repüljön Washingtonba, és találkozzon a szaúdi vezetés egy hivatalnokával. 

Alzabarah mindössze 12 órát töltött a fővárosban, de ez idő alatt gyakran beszélt Almutairivel. Egy héttel később felhasználói adatok tömegét kezdte szállítani. 

A szaúdi vezetés eddig is látványosan törekedett arra, hogy elhallgattassa az országot érő kritikákat. Ennek az egyik legismertebb példája Dzsamál Hasogdzsi, a Washington Post újságírójának tavalyi meggyilkolása volt

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.