Közelednek a francia önkormányzati választások, Macron bekeményít a bevándorlókkal szemben

külföld
2019 november 07., 18:05
comments 52

Több, bevándorlással kapcsolatos intézkedést is bejelentettek szerdán Franciaországban, amelyekkel próbálják kevésbé vonzóvá tenni az országot a külföldiek számára:

  • a menedékkérőknek három hónapot kellene várniuk, mielőtt igénybe vehetnék a nem sürgősségi egészségügyi ellátást, 
  • az év végéig felszámolhatják a Párizsban és környékén levő menekülttáborokat, 
  • jövőre kvótát vezetnek be az országba beengedhető, szakképzett bevándorlók számára vonatkozóan.

„Vissza akarjuk szerezni a kontrollt a bevándorláspolitikánk felett” - mondta Édouard Philippe miniszterelnök. A New York Times cikke szerint azonban Emmanuel Macron elnök a közelgő helyhatósági választásokra is készül, és próbálja kicsavarni a bevándorlás témáját a szélsőjobboldal kezéből. Macron ezért egyre gyakrabban üt meg keményebb hangot az ügyben, elsősorban a bőkezű francia jóléti rendszert féltve. 

A mostani döntéseket azonban így is keveslik a jobboldalon, a baloldal pedig azzal vádolja Macront, hogy feleslegesen, politikai céloktól vezérelve sodorja veszélybe az amúgy is sérülékeny menedékkérőket. 

Tömegek az utcákon

Ahhoz képest, hogy elnökjelöltként Macron még azért dicsérte Angela Merkel német kancellárt, mert a menekültválság csúcsán megmentette Európa „kollektív méltóságát”, most arról beszélt egy jobboldali magazinnak, hogy a francia hatóságok nem utasítják ki az ilegális bevándorlókat. 

„Az a célom, hogy kidobjak mindenkit, akinek nincs oka itt lenni”- mondta. Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldal vezetője szerint Macron csak a választások miatt mondja, amit mond, az intézkedései pedig nem hatékonyak az illegális bevándorlással szemben. 

Tavaly rekordszámú, majdnem 124 ezer ember kért menedéket Franciaországban, ami 23 százalékkal több, mint az előző évben. A legtöbben Afganisztánból, Szíriából, Szudánból és Franciaország volt afrikai gyarmatairól érkeztek, ami lakhatási problémákat okozott. Most közel háromezren lehetnek, akik Párizs északi részén és környékén az utcán élnek. 

Az Utopia 56 nevű, menekülteket segítő szervezet szerint a kormány tavaly nyár óta próbálja felszámolni ezeket a táborokat, anélkül, hogy bármilyen megoldást ajánlana az utcára került embereknek. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.