A német államfő szerint új falak épülnek Németországban, amelyeket közösen kell lebontani

Új falak választják el az embereket egymástól Németországban, láthatatlan falak, amelyek csalódottságból, dühből, gyűlöletből, szótlanságból és elidegenedésből állnak, ezeket a németek építették saját maguknak, és ledönteni is csak ők tudják őket - mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő szombaton Berlinben a Brandenburgi kapunál több százezer ember előtt.

A német fővárost kettéosztó fal ledöntésének 30. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat legnagyobb szabású, záró eseményén sürgette Németország lakóit, hogy ne tétlenül szemléljék a társadalmukat megosztó új falakat és ne csupán panaszkodjanak miattuk, hanem kezdjenek hozzá lebontásukhoz. Mint mondta, „az összetartást nem lehet felülről elrendelni, csak azok tartanak össze, akik összefognak”. 

Steinmeier beszélFotó: BERND VON JUTRCZENKA/dpa Picture-Alliance/AFP

Marianne Birthler egykori keletnémet ellenzéki beszédében az 1989-es békés forradalom örökségéről elmondta: csak annak van erkölcsi joga 1989-re hivatkozni, aki ma is kiáll a nyitottságért és a szabadságért, aki pedig azt hiszi, hogy származása vagy bőrszíne miatt előbbre való másoknál, elárulja a forradalom eszméit.

A 30. évfordulón mindenki mondott valami velőset, aki számít.

  • Jókívánságait fejezte ki a német népnek Donald Trump amerikai elnök, aki méltatta „az újraegyesítés és Kelet-Németország újjáépítése érdekében tett hatalmas erőfeszítéseket”. Trump szerint az egykori keletnémet propaganda „virágzó munkás paradicsomot hirdetett a falnak azon az oldalán”, de „a roskatag lakások és üres üzletek azonban épp az ellenkezőjéről tanúskodtak”. Trump egyben figyelmeztette a „szovjet típusú totalitárius, elnyomó módszereket alkalmazó zsarnoki rendszereket”: 

„Szolgáljon tanulságul a berlini fal sorsa az elnyomó rezsimeknek: egy vasfüggöny sosem fogja kordában tartani a szabadságra vágyó emberek vasakaratát.”

  • „A megosztó falak és gyűlölet nélküli Európa nagy lehetőséget kínál lakóinak, hogy saját sorsuk alakítói legyenek” - hangsúlyozta Sergio Mattarella olasz államfő közleményében.
  • Alexander Van der Bellen osztrák államfő Facebook-oldalán szintén arról írt, hogy 1989. november 9-én „talán első alkalommal került akkor elérhető közelségbe az egyesített Európa gondolata”.
  • Emmanuel Macron francia elnök Twitter-üzenetében arról írt, hogy 30 éve a fal nem egyszerűen csak leomlott, azt a szabadság eszméjétől fellelkesült férfiak és nők ezreinek bátorsága döntötte le megnyitva az utat Németország újraegyesítése és Európa egysége előtt. 
  • Lettország, Litvánia és Észtország külügyminiszterei közös nyilatkozatban emlékeztek meg a berlini fal lebontásáról. „Ez volt a kommunista zsarnokság összeomlásának kezdete Európában”. A balti államok egyben Európa egységére szólítottak fel: 

„Össze kell tartanunk, és ezáltal kell biztosítanunk, hogy az európai nemzetek megosztására és az újabb falak építésére irányuló kísérletek soha ne legyenek eredményesek.”

Berlinben koszorúztak a V4-ek államfői is:

Frank-Walter Steinmeier német, Áder János magyar, Andrzej Duda lengyel, Zuzana Caputová szlovák és Milos Zeman cseh (j-b) államfő a berlini fal ledöntésének 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségenFotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA