Vereséggel avatta fel a válogatott az új Puskás Arénát

Péntek este hivatalosan is felavatták a 2016-ban lebontott Népstadion helyén épült új óriásstadiont, a Puskás Ferenc Arénát. Uruguay volt a vendég Magyarország, és az egész közép-kelet-európai régió legnagyobb és legdrágább stadionjában, amely 67 ezer néző befogadására alkalmas, és 190 milliárd forintba került. 

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi elég nehéz helyzetben volt a meccs előtt, mert sok volt a sérült, miközben kedden Wales ellen döntő Eb-selejtezőt játszik a csapat idegenben. Úgy kellett összeállítani az Uruguay elleni kezdőt, hogy azért ne legyen csúnya a vége, mégis maradjon erő jövő hétre is. És persze közben nyilván a legjobbak játszani akartak az új Puskás Aréna megnyitóján, miközben rájuk lesz Cardiffban a legnagyobb szükség. 

Érthető, hogy mindenki pályán akart lenni, elvégre ennyi néző előtt kevés magyar válogatott játékos játszott meccset az utóbbi négy évtizedben. Az MLSZ 27 ezer tiszteletjegyet osztott ki a találkozó előtt, így benne volt a pakliban, hogy lesznek üres helyek, de végül szinte teljesen megtelt a stadion, csak a VIP-páholyban lehetett látni néhány sor üres széket. 

A stadion tényleg monumentális benyomást kelt, főként alátekintve a legfelső tribünről, ahol a sajtópáholyt kialakították. Fürjes Balázs stadionbiztos és csapata érezhetően nagyon rákészült az alkalomra: volt Soho Party, volt Nélküled, egy 120 oldalas kiadványt is legyártottak az alkalomra, köszöntötték Gera Zoltánt a nélküle megrendezett búcsúmeccsén, és a szurkolók jóvoltából feltűnt egy B-közepet és a stadion Dózsa György út felőli oldalát beborító gigantikus Puskás-montázs is. 

Fotó: RPD

Fürjeséknél talán csak a közszolgálati tévé pörgött rá jobban a nyitómeccsre: Németh Balázs műsorvezető csütörtökön már óránként jelentkezett be a stadionból, megmutatta, hol parkolnak a buszok, merre tusol majd Dzsudzsi, és hogy milyen spéci hibrid fű (!) van a pályán, amiről kiderült, hogy pont annyira hibrid, mint a Camp Nou-ban vagy az Old Traffordon. De rákészült Orbán Viktor miniszterelnök is, aki reggel még arról posztolt a Facebookon, ahogy épp a Karmelita kolostorban dekázik. A kormányfő VW kisbusza már másfél órával a kezdés előtt megérkezett a vadionatúj futballszentélybe, beszédet viszont nem mondott. 

A beengedés simán ment, és a metróban sem alakultak ki tömegjelenetek, az egyetlen panasz a büféfronton jelentkezett, mert a legtöbb standnál már egy órával a kezdés előtt 20 perces sorok alakultak ki. Egy valami nem változott a Népstadionhoz képest: a kínálat a kettős rangadók idejét idézi, rántotthúsos szendviccsel, szotyival, tökmaggal, sőt, sült zsírral, csemege ubival turbózott sertéspecsenyés szendóval.

Szurkolók az új Puskás Arénában.Fotó: botost/444.hu

Azért hiányérzet is akad: wifi hiányában az újságírói munka nem volt zökkenőmentes, a folyosókon egy ideig nem működtek a kivetítők, ami érthető módon nem tetszett a kígyózó büfésorokba rekedt szurkolóknak. 

Gulácsi Péter, Nagy Ádám, Pátkai Máté és Sallai Roland ült le a padra azok közül, akik kedden valószínűleg fontos szerephez jutnak majd. A ritkábban szereplők közül bekerült a csapatba Vida Máté, Bese Barnabás és Dibusz Dénes is. Ezzel szemben Uruguay majdnem legerősebb 11-gyel állt fel, egyedül az interes Matias Vecino és az arsenalos Lucas Torreira hiányzott a legjobbak közül.  

A különbség így is bántóan látványos volt a csapatok közt az első húsz percben. Uruguay harapósan (!) kezdett: Suarez 7. percben tiszta lövőhelyzetből még fölé lőtt, a 15. percben aztán Vina ment el egy köténnyel Bese mellett a baloldalon, tökéletesen küldte be bal belsővel a labdát középre, amit Cavani a hosszún jobbal a kapu bal oldalába passzolt. A 21. percben aztán Brian Rodriguez csinált meg egy cselt a baloldalon a 16-oson belül, és szépen a hosszúba csavart. 

Úgy tűnt, csúnya lehet a vége, de egy szabadrúgást követően gyorsan sikerült szépíteni: Varga Roland kényszerítőzött a jobboldalon, pontosan bepasszolt, és Szalai kapásból egy védő lábai között belőtte az első magyar gólt az új Puskásban. A gól aztán tartást adott a magyar csapatnak, és a félidő második felében már kiegyenlítettebb volt a küzdelem a pályán. A 40. percben Dzsudzsák szabadrúgásból akár egyenlíthetett is volna, de fölé lőtt. 

A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy Uruguay nem törte össze magát, hogy még több gólt lőjjön: a félidőben lejött Suárez (Maxi Gómez váltotta), aztán a juventusos Rodrigo Bentancurt is lecserélte Oscar Tabárez, helyett Vecino állt be. Magyar oldalon Dzsudzsák helyett Kovács István lépett pályára.

Kovács István viszi el a labdát González mellett, Kalmár Zsolt figyel.Fotó: botost/444.hu

Az 56. percben Cavani csavart fölé 18 méterről, és ezzel nagyjából Uruguay be is fejezte a focit. Szalai Ádám 60 percig volt pályán, aztán Feczesin Róbert váltotta, pár perccel később pedig Szoboszlai is lejött, Nagy Ádám állt be a helyére. A magyarok nyomtak, nyomogattak, de nem túlzott intenzitással, és a félidő második felét már szinte darabokra törte a sok barátságos csere, már folyamatos játék se nagyon tudott kialakulni. Így is sikerült egy sérülést összeszedni Cardiff előtt: Kalmár Zsoltot a 83. percben hordágyon vitték le, Holman Dávid játszotta le helyette az utolsó pár percet. 

A második játékrész gyakorlatilag eseménytelenül telt. Magyarország 2-1-es vereséggel avatta fel az új arénát, de ez ebben az állapotban a FIFA-világranglista 5. helyezettje ellen azért vállalható eredmény, még ha a játék, Dzsudzsák Balázs csapatkapitány vagy a védelem formája nem is túl biztató a Wales elleni mérkőzés előtt. A nagy meccs kedden jön Cardiffban. Ha Magyarország győz, akkor jövőre EB-csoportmeccseken térhet vissza a válogatott a most felavatott Puskás Ferenc Arénába.

Magyarország-Uruguay 1-2 (1-2)
Puskás Aréna, 65 114 néző, v: Damir Skomina (szlovén)
gólszerzők: Szalai (24.), illetve Cavani (15.), Rodriguez (21.)
sárga lap: Kalmár (34.), illetve Coates (39.)

Magyarország:
Dibusz Dénes – Bese Barnabás, Baráth Botond (Szalai Attila, 71.), Lang Ádám, Korhut Mihály (Nagy Zsolt, 75.) – Vida Máté – Dzsudzsák Balázs (Kovács István, 53.), Kalmár Zsolt (Holman Dávid, 83.), Szoboszlai Dominik (Nagy Ádám, 68.), Varga Roland – Szalai Ádám (Feczesin Róbert, 60.)

Uruguay:
Fernando Muslera – Giovanni Gonzalez, Sebastian Coates, Diego Godin, Matias Vina (Diego Laxalt, 68.) – Brian Rodriguez (Gaston Pereiro, 82.), Rodrigo Bentancur (Matias Vecino, 52.), Federico Valverde (Lucas Torreira, 68.), Brian Lozano – Luis Suarez (Maximilian Gomez, a szünetben), Edinson Cavani (Cristian Stuani, 74.)