Jó pár vidéki kórház bezárását javasolják

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Azt írja a Népszava, hogy megszerezték a kormányzati munkaanyagot, ami az egészségügyi ellátórendszer tervezett reformjához készült és ez tucatnyi intézmény bezárását irányozza elő.

Azt régóta tudni, hogy a csökkenő lakosság- és orvosszám mellett az egészségügy reformjának egyik elkerülhetetlen része jó néhány kihasználatlan intézmény bezárása lesz, csak ezt még a hatalmas többség mellett kormányzó Fidesz sem merte eddig népszerűségi okokból bevállalni. A Népszava szerint a friss kormányzati háttéranyagban szereplő érintett intézmények nagyrészt ugyanazok, “amelyekről nyolc éve Szócska Miklós államtitkár megpróbálta leszedetni a kórház táblát.” Tipikusan olyan kórházakról van szó, ahonnan vagy az orvosok, vagy a betegek fogytak el. 

Néhány konkrét felvetés:

A Közép-Dunántúli térségben az orvoshiány miatt amúgy sem működő helyeket zárnák be. A Veszprém megyei kórházhoz csatolnák a farkasgyepűi tüdőgyógyintézetet, a pszichiátriai rehabilitációs dobai intézményt pedig felszámolnák, ágyai egy részét más intézményekbe vinnék.

A tapolcai és a pápai kórházak ebben a formában megszünnének. Az ajkai kórházba telepítenék a tapolcai összes aktív ellátását és Pápáról a gasztroenterológiát. Így Tapolcán és Pápán csak szakrendelések és egynapos ellátások maradnának.

Az esztergomi kórházban megszűnne az a 16 fül-orr-gégészeti aktív ágy, amik orvoshiány miatt valójában most sem működnek, helyette egynapos ellátás maradna. A komáromi kórházból pedig a reumatológia ágyakat vinnék át Esztergomba.

A párhuzamosságok megszüntetése végett  a dunaújvárosi betegeket Fehérváron kezelnék a fertőzéses, az urológiai, a szemészeti, a gyermekkori fül-orr-gégészeti bajaikkal.

Tovább nőne a borsodi megyei kórház, oda telepítenék a kazincbarcikai intézmény teljes aktív kapacitását. A sátoraljaújhelyi kórházban úgyis állandó a gyermekorvoshiány, így az osztályt végleg bezáratná a fenntartó, és az ellátást pedig egy 24 órás sürgősségi osztállyal biztosítaná.

Heves megyében integrálnák a hatvanit a gyöngyösi kórházba. Nógrádban a salgótarjáni kórház bővülne egy onkológiai centrummal. A balassagyarmati és salgótarjáni kórházat társkórházakként működtetnék.

Tolna megyében a szekszárdi Balassa János kórház kevés beteget lát el és súlyos szakemberhiánnyal küzd, ezért a fenntartó radikálisan csökkentené az aktív ágyak számát, és ide integrálná a bonyhádi intézményt. Az utóbbi egynapos ellátásait is a szekszárdi kórházban végeznék. A dombóvári kórházat rehabilitációs szakkórházzá alakítanák.

 Baranya megyében a komlói kórház aktív osztályait is megszüntetnék. Javasolják a mohácsi kórház aktív ágyszámának csökkentését, valamint szülészetének és sztrókcentrumának a bezárását. Az utóbbiak ellátását Pécsre delegálnák. A szigetvári kórházban mérlegelendőnek tartják a csecsemő- és gyermekgyógyászat megszüntetését.

Somogy megyében a nagyatádi kórházban megszűnhetne a belgyógyászati és a sebészeti osztály, helyette megerősítenék az egy napos sebészetet, a rehabilitációt, a pszichiátriát, valamint a képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat. Siófokon mérlegelendőnek tartják az urológiai és a kardiológiai megszüntetését és e betegeket a kaposvári ellátását. A már korábban beolvasztott marcali kórházban csak krónikus ágyak és egynapos sebészeti ellátás maradna.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a MÁV-kórház mozgásszervi rehabilitációs szakkórházzá válna. A mezőtúri kórház szülészetét, gyermekgyógyászatát a megyei kórházba telepítenék. A jászberényi kórházat beolvasztanák a szolnok megyei intézménybe. 

Győr-Moson-Sopron megyében a megyei kórházba integrálnák a csornai, a mosonmagyaróvári intézményeket, az utóbbiban alapos profiltisztítást is javasolnak. Sopronban 35 ágy szűnhet meg végleg.

Vas megyében a celldömölki szülészet és a körmendi sebészet kapacitásaihoz nyúlnának hozzá.

Zala megyében mérlegelésre ajánlják a keszthelyi kórház beolvasztását a megyei intézménybe. Nagykanizsán csökkenhet a sebészeti, a traumatológiai és a szülészeti ágyak száma.

A Dél-Alföldi térségben a most négy helyen lévő szülészetből a szentesit és a hódmezővásárhelyit tartanák meg, a többi helyen olyan kevés a szülés, hogy az veszélyezteti a betegbiztonságot is. Orosházán is csak 24 órás gyermeksürgősségi osztály maradna.

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,45 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.